A Grieszler-féle könyvkereskedés

Hozzászólok
A Grieszler-féle könyvkereskedés
A Grieszler-féle könyvkereskedés

A Grieszler családnak a Fegyvertár utca 2. szám alatti házban volt könyvkereskedése. Az üzlet ajtajában a Grieszler testvárpár látható. Az eredeti kép a Grieszler család tulajdona. Az egykori üzlet helyén ma már lakás található.

---
Sikerült a felvételt jobb minőségben megkapnunk, sőt egy újabb felvételt is kaptunk az üzletről, melyet örömmel adunk közre frissítésünkben. Érdekesség, hogy a második felvétel körülbelül 20-30 évvel az első előtt készült, tehát vélhetően az 1900-1910-es években.

---
A Budapesti Hírlap 1929. február 13-i számában jelent meg a lentebb közölt történet, melyben - még ha az írás maga a képzelet szüleménye is - a helyszínek valósak és ennek alapján feltétezhetjük, hogy a történetben szereplő könyvkereskedés éppen a bejegyzésünkben szereplő üzlet volt. Igaz, hogy a Fegyvertár utcában a Greiner-házban szintén volt egykor egy antikvárium, az azonban nem szerepel az 1929-es város címtárban, így vélhetően csak később nyitott meg.
Érdekességképpen közreadjuk a Belvárosban és a Kuruc-dombon játszódó írást.

Hamvas József: A vén szótár

Alkonyodott a Kurucdombon, a szemközti dombra épített Szélmalom-kaszárnyára sütött még a nap, de barna falai nem ragyogták vissza a fényt. Lent a város mélyebb részén, a Szedres a Deák-tér már árnyékban ültek és a Károlymagaslat tornyán átcsillogtak a napsugarak, mint valami transzparensen. Kurucdomb a nagy diákjátszótér volt longaméta régi idején. Mikor még azok ütötték és kapták el a labdát, akiknek ma már nem volna szabad szaladni, mert öreg szívük nem bírná ki az ilyen megerőltetést.
A Kurucdombon kisgyerektől a nagy diákig összejöttek mind a soproni diákok tiszta, száraz őszi délutánokon. Különösen szerdán és szombaton, mert akkor délután nem volt tanítás. A kisebbek blinekét faragtak pihenőben, vagy labdát fontak be spárgával, volt, aki mogyorófavesszejéből sétapálcát remekelt a zsebkésével. Az öreg diákok előhuzták a pipát és pöfékeltek. Nem azért szívták itt a pipát, mintha másutt meg lett volna tiltva, mert aki az ötödik gimnáziumi osztályba beiratkozott, annak már szabad volt az utcán dohányozni. Azért kevesen, is dohányoztak. A mi osztályunkban az érettségi idején harminc közül csak négy dohányzott.
A pipások itt a Kurucdombon jórészt a teológusok közül kerültek ki, mert náluk már a tekintélyhez tartozott a pipa. Meg a tarokk. Mert aki Sopronban nem tanulta meg rendesen a tarokkot, annak semmi jövőt se jósoltak Dunántúl. A Rábaközi Nagy Vince is ilyen kitűnő diák volt, de a tarokkhoz nen volt semmi tehetsége. Hát nem is boldogult. Kénytelen volt Pestre menni és ott államtitkár lett belőle. De mi ez ahhoz, képest, hogy ha alispán lehetett volna Vasban! Az alkonyat hűvösödő szellője megborzongatta a diáklelkeket. Ilyenkor aztán elhallgatták, aki tudott valami borzalmas gyilkosságról, titokzatos esetről, még kísértethistóriáról is. Amikben ugyan nem illett hinni felvilágosodott diákembernek,de őszi alkonyat felé mégis megborzong tőle, ha hallja a hihetetlen rémmesét.
Igy került szóba megint a vén szótár története. Ebben már félig-meddig hitt mindenki. Aki tréfált fölötte, bizonyos elfogódottsággal tette, mert hát ki tudja? Sok dolgok vannak földön és égen, amikről a bölcselemnek fogalma sincsen, óh Horáció!
A vén szótárról mindenki tudta, hogy, tizennyolcadik századból való latin szótár volt. Páriz Pápai szótárának valami újabb kiadása. Akkor még közkézen forgott ebből a régi szótárból egypár darab. Rendes ára a diákok között ötven krajcár volt.
Azonban ez a titokzatos vén szótár elütött a többitől. Címlapján az évszám fölé vörös kereszt volt pingálva. Valami nagyon jó festékkel mázolhatták oda, mert csodálatosan élénken virított a színe az elfoszlott lapon. A sejtelmes hagyomány azt mondta róla, hogy vérrel van írva. Erről a vén szótárról az a hagyomány járta, hogy aki eladja, annak rövid idő mulya meg kell halni.
A pipaszó mellett lépegető csoportban valaki azt mondta:
- Nincs is ilyen szótár!
- De pedig van ! — mondta rá bugó, mély hangon a szénior, a híres második basszus, akinek olyan mély volt a hangja, hogy az első osztályos tapasztalatlan kis diákokat leküldték a pincébe, hogy ott keressék meg a bőgőt, amiből ez a hang feljön.
- Ki látta? — Én magam, — mondta a szénior. — Kis diákkoromban. Magam se hinném, ha nem láttam volna. Végig az egész történetet.
A gyilkos szótárt?
- Azt.
- Láttad a szótárt a veres kereszttel?
- Láttam.
- Aztán, amikor eladta a gazdája, belepusztult?
- Ugy volt.
El kellett mondania a történetet.
Tíz esztendeje, hogy a Rábaközből felkerült Sopronba. Csodálkozó kis gyermek volt míg akkor, akit otthon szigorú erkölcsre neveltek és itt is készséggel engedelmeskedett az idősebbek szavának. A tanárokra hódoló tisztelettel tekintett és a leckét olyan szigorú szorgalommal tanulta, hogy el nem tudott volna aludni, ha nem tanult volna még mindent könyv nélkül, mint a vízfolyás.
Az Uj-utcában unokabátyjával lakott együtt. A gyerek ijedten gyujtott gyertyát. Még jobban megijedt, mikor látta, hogy a derék, rendes nagy diák tántorogva áll az asztal mellett és azért törte el a lámpaüveget, mert részeg.
Mintha a kisfiúban is összetört volna valami. Összetört az az oltár, amin az unokabátyja állt előtte. Pedig a gyerek még nem is tudta, hagy mi történt vele, csak sírva fakadt.
- Mit bőgsz? - mordult rá a legény bamba nehézséggel. - Ez a lámpacilinder négy krajcár. Ne, itt van a susztertallér,
holnap mást veszel lent az asszonynéninél. Ezzel odadobta a négykrajcáros rézpénzt fiú takarójára.
De a gyerek még mindig szipogott.
- Ne pityeregj! - szólt rá szelídebben. — Ittunk. Van úgy, hogy kell a bor. Te azt még nem érted. Mikor nagy tűz van itt bent, oltani kell. Eh, nem érted!
Ezzel ruhástul rávetette magát az ágyra és átszólt a kis diáknak:
- Oltsd el a gyertyát!
Eloltotta. Az estére vége volt a dolognak.
Másnap reggel rendesen iskolába ment Gábor. Megse látszott rajta a duhajkodás.
De a következő táncórán után megint felébresztette botorkálásával a kis öccsét és megint meglátszott rajta, hogy ivott. Most már meg emberelte magát a gyerek és szepegve kérte:
- Ne igyál, Gábor! Mit szólna az édesanyád, ha így látna?
Erre megint levetette magát a legény az ágyra és kitört belőle a zokogás:
- Édes anyám! Édes anyám! - sírta. És ezzel a sóhaitással aludt el.
A gyerek most már tudta, hogy baj van. Eltökélte; hogy kitudja, mi a baj. Mert nagyon megokosodik a gyerek is, ha szeretetből segíteni akar valakin.
Tudta, hogy osztálytársának a nénje szintén odajár tánciskolába, hát elment a pajtásához, hogy kikérdezze. Ott aztán meg is tudott mindent.
Gábor a tánciskolában az egyik szép, szőke leánnyal van a legszívesebben. Virágot is hozott már neki, ami egyébként a táncórában nem szokás. A szőke leány, a Tilda, szívesen fogadta Gábor udvarlását, mert igazán a legszemrevalóbb fiú valamennyi között. De egyébként nem nagyon szeretik a leányok Tildát, mert sokat tart nemesi előnevére és zsarnok, szeszélyes teremtés.
Addig nem volt semmi baj, amíg a táncban annyira nem haladtak, hogy a rendes táncórák után megkezdődtek a gyakorló órák. Ezek már kis bálok voltak és olyanok is jöttek oda, akik már nem tanulni, hanem csak táncolni jártak.
Igy került oda Schwamm hadnagy. Rosszul táplált, szeplős fiú volt ugyan, de egyenruhában járt és ennek az egyenruhának bűvös hatása volt Tildára. Szinte minden átmenet nélkül elfordult Gábortól és mosolyogva kötötte le táncait Schwamm hadnagy úrnak.
Gábor azóta nem táncol a gyakorló órán. Csak ott ül a sarokban és onnan nézi komor képpel az egészet. A többit már tudta a gyerek. Azt, hogy a tánciskolából inni megy Gábor, hogy borba ölje keserűségét. Aztán egy nagyon ködös, fojtó, álmos reggelen, amikor lámpavilágnál kellett felöltözni, Gábor azt mondta, hogy nem kel föl, beteg, ma nem megy iskolába.
A gyerek az összeroskadó legénynek mindig jobban a fejére nőtt és most már egészen bátran mondta:
- Attól a leánytól lettél beteg? Kinevetnek érte.
Gábor pedig igazán beteg lehetett. Piros volt az arca és meredt a szeme. Erre a szóra megdühödött és reszkető haraggal rivallt a gyerekre:
- Kinevetnek? Mi? Kinevetnek? Hát majd nem nevetnek! Ott van az a nagy, bőrkötéses szótár. Ismered?
- Ismerem.
- Hozd ide! A gyerek odavitte, odatette az ágy mellé a lámpát.
- Most ide nézz! - és Gábor felütötte a könyvet. Rámutatott a címlapra. - Jól megnézd, hogy aztán elmondhasd, hogy te
is láttad. Látod itt az évszám fölött ezt, a vörös keresztet?
- Látom.
- No, hát el ne feledd, hogy láttad. Ezt a könyvet elviszed. ide a Fegyvertár-utcába az antikváriushoz és eladod,
- Igenis.
- Az árát tartsd meg magadnak.
- Akkor miért adod el?
- Nem kell már, - mondta igen szomorúan Gábor. Nem kell már semmi!
A gyerek úgy érezte, hogy ehhez a fájdalomhoz nem szabad hozzámondani semmit. Kapta könyveit, köszönt és elment. A szótárt eladta az antikváriusnak.
Az első óra után a szünetben a nyolcadikosok kihívták a gyereket és megkérdezték, hogy mi a baja Gábornak. Megmondta, hogy beteg.
A fiúk nevettek rá, de a gyerek komolyan folytatta, hogy ne nevessenek, mert igen nagy baja lehet. Nem is tudja, mi van vele? Ma olyan furcsa volt, mikor eladatta vele a vén szótárt.
- A vén szótárt? - kiáltották ijedten a fiúk. Azt, amelyiken kereszt van?
- Azt. Láttam a keresztet.
- Az Istenért! - Egyszem nagy csend lett. Egypáran elhalványodtak.
- Oda kell menni azonnal!
Két nyolcadikos szaladt a kabátjáért és vitték magukkal a gyereket-
Szaladtak át a Széchenyi-téren az Új-utcába, felfutottak a lépcsőn, úgy törtek be a szobába. Gábor mereven, hidegen feküdt az ágyán. Halott volt.
Az orvos azt mondta, hogy szívszélhűdés ölte meg.
- Na és a vén szótár került-e még valakihez?
- Azóta se hallottam róla. Úgy látszik, hogy az öreg antikvárius se merte eladni.

A korabeli újságcikket az Arcanum Digitlis Tudománytár honlapján keresztül értük el.

Kép típusa: 
Fotó/Mozgókép készítője: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1900-as évek eleje és az 1930-as évek eleje
Forrás: 

Budapesti Hírlap, 1929. február 13.

Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1909
1930
5818-1933
Térkép nézetbe kerül: 
Térképre kerül
Turista térképre kerül: 
Nem kerül turista térképre
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A bejegyzés létrehozása: 2013. augusztus 5.

Hozzászólások

Tarcsai Mária képe

A Grieszler-féle üzlet helyén létesített lakás úgy tűnk, legalább 10 éve lakatlan. Érdekes, tudva tudok a Grieszler-féle könyvkereskedésről, emlékem még-sincs róla. A család lakása valóban az első emeleten van azóta is. Egyik szobaablakukból pompás felvételt készítettem az 1815-ben készült udvari kő domborműről, amely jelképesen mutatja be a ház történetét.

Beyer László képe

A Nagyszüleim a második emeleten laktak ebben a házban. Sokat jártunk még a szüleimmel hozzájuk. Ismertem még a Griszler nénit, és bácsit.

Tarcsai Mária képe

Nórit és Toneszt nem?

Kótai Mónika - szerkesztő képe

Ez a hozzászólás Facebookos oldalunkre érkezett, de idemásolom, azt hiszem, itt (is) a helye:

Haris-Payer Ilona Gertrud : "Egy idős Grieszler könyvkötő bácsira emlékszem kislány koromból. A Szentlélek utca -Ikvahíd felőli végén lakott. Nagynénimmel, Pantzer Gertrud tanítónővel többször jártam nála. Trudi néni köttetni is szokott vele , és sok-sok műszaki kartont felvágatni- kis igés lapok írása , - és osztása ! -, céljából ! (Adventi liliomos ágacskák- bizonyára sokaknak mond valamit ....!).- A Grieszler bácsi második felesége a Tómalmon a pedagógus üdülőben dolgozott egészen idős koráig, nagyon barátságos néni volt ! - Grieszler Irmus néni- egy leány-, a Várkerületen a cipőboltban volt eladó .Néhány éve a Harkán lakó leányánál él , 90 év felett van !-. A Fenyő téren egy nagyon ügyes kis 4/d-s tanítványom is van egy Grieszler családból. ---Ők vajon mind a fent látható képhez köthetők ? ! - Gondolom , igen !?"