A Soproni Pamutipar rövid története

Hozzászólok
A gyár udvara a háború után
Az angol csarnok építése
Új csarnok építése
Új csarnok építése II.
Az uszoda
A gyár üdülője a Tómalomon

1914-ben a Preis testvérek Lajtaszentmiklóson, az akkori magyar-osztrák határ magyar oldalán nyitották meg az Első Magyar Mechanikai Tisztítógyapotgyár Preis Testvérek nevű üzemüket. Az első világháború alatt az üzem rengeteg megrendelést kapott, ám a háború végeztével elmaradtak a megrendelések, ráadásul a Trianoni békeszerződés után megváltozott határok miatt a cég osztrák területre került. Az Ausztriában tapasztalható kiélezett piaci verseny arra késztette a testvéreket, hogy a sokkal jobb piaci feltételeket kínáló Magyarországra telepítsék át a céget. A választás Sopronra esett, ahol azonban nem volt könnyű telephelyet találniuk. Végül az éppen akkor eladásra kínált "Szappan, Piperecikk és Vegyitermékeket előállító üzem" telephelyére esett a választás, melyet a soproniak pár évvel korábban, az 1915-ös alapításkor mint Első Soproni Élesztőgyár Lederer és Grünfeld néven alapított gyárat ismertek meg. Rövid idő alatt tehát harmadszor váltott nevet az üzem, melyben 1922 nyarán kezdte meg működését a Preis és Társai szövőgyár. Hat év után ismét tulajdonosváltás és egyben névváltoztatás történt, miután 1928-ban a gyárat két pesti kereskedő vásárolta meg. Ekkor jött létre a Soproni Pamutipar rt. Az üzem 1939-ben hadiüzemmé vált, vezetését katonai parancsnok vette át, majd 1941-ben a gépek egy részét elszállították az Óbudai Kikészítőgyárba, ettől kezdve a soproni cég önállósága gyakorlatilag megszűnt, a két gyárban közös irányítás alatt folyt tovább a háborús évek alapanyag hiánya miatt jelentősen megnehezített termelés. A légoltalmi szabályoknak megfelelően elrendelték egy víztározó megépítését a gyár mellé, a műszaki vezetők azonban a medence tervezését úgy oldották meg, hogy az egyben uszodaként is szolgálhatott a dolgozóknak. Ugyanekkor épült meg a gyár kosárlabdapályája is. A háború után gyorsan megindult a termelés a gyárban, melyet aztán 1948-ban államosítottak. A mellékelt fotók az államosítás utáni időszakban, főként az 1960-as években készültek. A képen látható létesítmények helyén áll ma az Interspar épülete illetve a MOMA áruház.

Kép típusa: 
Fotó/Mozgókép készítője: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1945-1965 között
Forrás: 

Fekete Ferenc: 50 éves a Soproni Pamutipar

Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1950
Térkép nézetbe kerül: 
Nem kerül térképre
Turista térképre kerül: 
Nem kerül turista térképre
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A bejegyzés létrehozása: 2013. augusztus 27.

Hozzászólások

Friedrich Rezső képe

Az utolsó fotó a Tómalmi vállalati üdülőt mutatja...a strand utáni fás domboldalban volt.

Az utolsó előtti képen pedig a híres, víztározónak készült, uszodát látni...egyszer úsztam benne.

Horváth Péter Pál képe

A tómalmi üdülő társadalmi munkában épült, munkaidő után teherautóval vitték ki az ott dolgozókat. Sokat talicskáztunk ott.
Az uszodában töltöttem a gyerekkorom, a bal oldali épület volt az előkészítő, ahonnan kellemes meleg áradt ki (a technológia miatt), rossz időben ott melegedtünk, dideregve. A medence mögötti részen volt egy kosárlabdapálya, aminek helyén az angol csarnok megmaradt anyagaiból, könyvtár és kultúrház épült. (Talán a hatvanas évek végén?)

Mayer Zoltan képe

Itt tanultam meg úszni még a hatvanas évek elején! A nyári szünetben az akkori Textiles pályán volt a sportnapközi, és napi program volt a Pamut-uszi látogatása.

Tarcsai Mária képe

A Pamutipar Sopron egyik legtöbb embert foglalkoztató vállalata volt. Üzemi bölcsőde, óvoda, étkezde segítette a dolgozókat. A vállalatnak pihenőháza is volt a Tómalmon, amit a dolgozók ki is használtak. Mindig telt ház volt ott. A vállalat támogatta a fiatalok sportolását, a víztárolót strandként engedték üzemelni (bár elég veszélyes uszoda lehetett, halálos áldozata is volt). 1983-ban helyeztek a Jereván lakótelepi OTP fiókba, attól kezdve évekig naponta elmentem a Pamutipar előtt. Viszonylag alacsony, belátható kerítése volt és a keskeny út mentén hatalmas jegenyefák álltak. Hazafelé jövet nyári napokon a dolgozók egy része már a strandon pihent.

Egy ideig a pamutipari étkezdében ebédeltünk, de túl messze volt a munkahelyünktől, nehéz volt megfordulni fél óra alatt. Jól működő KST-je is volt a gyárnak (emlékezek, mi volt a KST ?) Egy idő után azt vettük észre, hogy apránként kezdik darabolni a gyárat, végül el is tűnt. A dogozókat szélnek eresztették, vagy korengedményes nyugdíjba küldték....Talán már csak a volt Dózsa utcai bölcsőde, (ami jelenleg óvodaként funkcionál) emlékeztet az egykor oly büszke gyárra, a könnyűipar e soproni "fellegvárára."

Gyerekkoromban a Festőköznél is lehetett látni, milyen színű kelmét festenek éppen a Pamutban, mert olyan színű volt a patak vize. Egy alkalommal miséről jövet arra kerültem, szerettem ott nézelődni: hát a rózsafüzérem beleesett a patakba. Kénytelen voltam szandált, zoknit levenni és lemászni a patakmederbe, hogy keresgéljek a víz alján. Némi turkálás után meglett, én meg szerencsére megúsztam fertőzés nélkül. Akkoriban bizony nagyon mocskos, bűzös volt az Ikva vize, de ez már egy másik történet.

Friedrich Rezső képe

Hát, a KST a proletár "spórkasszája" /Sparschwein/ volt...havonta levontak a fizuból valamennyit és karácsony előtt kifizették. De lehetett "hirtelen" hitelt is felvenni belőle. Ausztriában a kocsmákban a falon még most is vannak gyüjtőrekeszek hasonló célból és azokat "Sparverein"-nek hívják és karácsony előtt nyitják csak ki. (aki sokat "kocsmázik" sokat takarékoskodik...)

Tarcsai Mária képe

Hát ez elég dehonesztálóan hangzó vélemény a KST-kről, pedig sok-sok család azért rakosgatta, hogy szebb, kissé bőkezűbb karácsonyt tudjon varázsolni, esetleg télikabátot vásároljon valamelyik családtagnak. Az biztos, hogy házat nem lehetett venni rajta, de nem is ragadtak be a hitelek úgy, mint mostanában.

Gondolom a kocsmai Sparverein nem ebből a célból működik. Mindig úgy tudtam, hogy a kocsmákban inkább eladósodni szoktak az emberek, mint spórolni..... úgy látszik a boldogabb országokban még ez is fordítva működik....

Friedrich Rezső képe

Inkább "honesztálnám", mint "DEhonesztálnám"...jó volt az bizony!!!

Tarcsai Mária képe

Na ugye? :) Mindjárt mosolygósabb lettem....

Bernhardt Judit képe

Èdesapám Drescher Nándor, a Pamutipar munkaügyi osztályvezetöje , és a textiles kosarasok osztályvezetöje volt. nem akarom újra a legendás fényképet die feltenni, ahol Orbay Laci mint kezdö sportoló is látható, a legendás hirü edzö Zombori István-Zsoli bácsival együtt, édesapám mellett.
A Pamutiparnak Volt egy autóbusza, a Kék-villám, amivel a sportolók közlekedtek ha Sopronon kivül volt meccs.Sajnos nincs képem róla.
emlékszem amikor a 60-as években a gyár Angliából új gépeket kapott, amik szerelését angol mérnökök vezették, az egyiknek egy gyönyörü Oldtimer kocsija Volt, amit mi lányok csodáltunk.Na nemcsak az autót :o)
Az uszodába sokat jártam a löver uszin kivül, nyáron a Pamut sportpályan dolgotzunk a szünetben, a zsebpénzünket egy kicsit kiegésziteni. Szép volt, régen volt.Nagyon jó konyhája volt a Pamutiparnak, a Duda néni kitünöen fözött, onnan hordták az ebédet a Geofizikára is, ahol édesanyám dolgozott, és én oda mentem iskola után ebédelni.

Tarcsai Mária képe

A kék Villám nevű autóbuszban én is többször ültem, volt úgy, hogy nevével ellentétben órák hosszat rostokoltunk a úton .... A Pamutipar dolgozóit kevéssé ismerem, bár egyik osztálytársnőm Balogh Erzsébet, Takács Jánosné is a dolgozójuk volt, de Drescher Nándort személyesen is ismertem. Abszolút sportember volt. Úgy rémlik, hogy egy pár évig egy házban is laktunk (de ez nem biztos, mert már nagyon félrehord az agyam)

Bak László képe

Ha jól emlékszem, a Kék Villámon én is utaztam, Balatonföldvárra a Pamut-üdülőbe, 1986-ban.
Pár éve kereatem, megvan-e még, de nem voltam biztos, hogy azt találtam meg.

Beyer László képe

Érettségi után a PAMUT-ba vettek fel csévehordónak. 9 évig különböző munkakörökben ott dolgoztam. Jó hely volt... az emlitett vezetőket ismertem. Fontosnak találták, hogy a "melósok" jól érezzék magukat. Abban az időben 3000 dolgozó volt.
A "kék villám"-ot nem csak a sportolók használták, hanem többször vitték a KISZ-eseket is a Balatonra vele. Szombaton reggel az éjjeles müszak után beültünk a buszba, és irány Keszthely.