1958 őszén ünnepi rendezvénysorozattal ünnepelték Sopronban az Erdészeti Tanintézet alapításának 150. és az erdészeti tudomány felsőfokú oktatása megkezdésének 200. évfordulóját.
Bejegyzésünkben az esemény meghívóját mutatjuk be, illetve az ahhoz mellékelt kis füzetecskében található, a magyar erdőmérnökképzés történetét bemutató írást tesszük közzé.
A meghívó lapjai a fotók jobb oldalán lévő kockaszerű ikonra kattintva, majd a kurzort a képek fölé húzva nagyban is megtekinthetők. Ha így nagyítják a képeket, a szövegek is kiválóan olvashatók lesznek.
A képek egészében, nagyban a képre kattintva nézhetők meg.
Százötvenéves a magyar erdőmérnökképzés
A magyarországi erdőmérnökképzés 1808-ban kezdődik a selmecbányai Bányászati Akadémián (Bergakademie), egy erdészeti intézet és tanszék (Forst-Iristitut und eine eigene Lehrkanzel der höheren Forstkunde und systematischen Forstwissenschaften) alapításával. Az erdészet és a bányászat kapcsolata ősrégi. Mivel a bányászathoz fa, a kohászathoz pedig faszén kellett, az ésszerű erdőgazdálkodás szüksége először bányavidéken merült fel. Barbarossa Frigyes a 12. században Goslar mellett egy bánya használatára erdőt adományoz. Ekkor már a magyar Zólyom megyében is kimutatható céltudatos erdőgazdálkodás folyik. Hazánkban Miksa 1565. évi erdőrendtartása a bányászat céljaira fenntartott erdők használatáról és fenntartásáról, megelőzi az 1573. évi bányarendtartását. Ebben az időben a magyar felvidéken a bányapolgárok neve „Waldbürger", a kohászoké „Waldleute" és „sylvani". A kincstár erdészeti és bányászati igazgatása egész 1871-ig közös. Bányász az első tudományos erdészeti mű, a „Sylvicultura oeconomica" (1713) írója H. C. v. Carlowitz freibergi főbányakapitány. És bányásziskolában kezdődik az erdészeti tudományok oktatása is, Selmecbányán. Amint a 18. század elején az ipari forradalmat elindító első gőzgépet a bányászat szükséglete teremti meg, úgy a felsőbb műszaki szakoktatás igénye is a bányászatban merül fel először. De mivel a kor haladó törekvéseitől elmaradt, humanisztikus-teológiai alapokon nyugvó egyetemek nem képesek átvenni a természettudományos-technikai oktatást, a fellendülő technikai élet maga teremt fiatal, erőtől duzzadó szerveket. A magyarországi bányászat gazdája, a bécsi udvari kamara 1735-ben Selmecbányán, az akkori Habsburg-monarchia legjelentősebb bányavidékének szívében szervez bányatisztképző iskolát. Ebben az iskolában 1758-ban elrendelik az erdészet oktatását. Ez az esztendő egyúttal, Duhamel dii Monceau „La Physique des arbres" című művének megjelenésével, az erdészeti tudomány megszületésének éve. A bányászat a 18. század derekán kialakítja az igényének legjobban megfelelő iskolatípus, a „bányászati akadémia", egyben az első műszaki főiskola tervét, mely célkitűzésében egyesíti az egyetem feladatával, a tanítással a tudományos akadémiák célját, a kutatást. Ilyen bányászati akadémiává fejlesztik 1763-tól 1770-ig elsőként a selmeci bányatisztképző intézetet. A selmeci és a vele közel egyidőben alapított freibergi bányászati akadémia az a két első, egyetemi fakultás mintájára szervezett, korszerű oktató és kutató intézet, mely korszerűségben az egyetemeket megelőzte és melyekhez, mint az első középkori egyetemekhez, messze földről zarándokoltak a tanulni vágyó ifjak és a továbbfejlődni vágyó érett szakemberek.
A selmeci Bányászati Akadémia szervezését lezáró rendeletében Mária Terézia külön kiemeli a bányászat számára rendkívül fontos erdőművelés gondos tanításinak szükségességét. Az akadémia első természettudós professzorai, Jacquin Miklós és Scopoli János kiváló botanikusok, a bányászat első professzora, Delius Kristóf pedig jártas az erdészetben. A természettudományi és technikai érdeklődést állandóan ébrentartó, bányák-kohók-erdők alkotta természetes környezetben élő selmeci Bányászati Akadémia oktatási módszerét 1794-ben mintául veszik a párisi École polytechnique szervezéséhez. A kincstár erdőtisztjeinek egy részét ebben az időben az akadémián végzett bányászok teszik. Az erdészet növekvő igényeit ez az oktatási mód a század végén már nem elégíti ki. Nyilvános erdészeti iskola felállítását elsőként Mak Domonkos matematika-fizika tanár, a hercegprímás erdőtisztje — később a Martinovics-szabadságmozgalom résztvevője — javasolja 1792-ben. Végül az udvari kamara 1808. január 5-én a selmeci Bányászati Akadémia mellett egy nyilvános erdészeti intézetet és erdészeti tanszéket állít fel, a rendszeres erdőgazdaság megteremtése és szakképzett erdőtisztek nevelése céljából és ezzel megindul a magyar erdőmérnökképzés. Az akadémia erdésztanszékének betöltésénél a wolfen-bütteli természettudós-polihisztor Dr. Wilckens Henrik Dávidra esik a szerencsés választás, aki közel negyedszázadig, 1832-ig áll a tanszék élén. ő a magyarországi erdőmérnöképzés megalapozója és mint sírköve hirdette, a hazai erdőművelés első úttörője: „colendarum sylvarum duci primo". Utódai Feistmantel Rudolf (1848-ig), Schwartz Frigyes Ignác (1848-1886), majd az első magyar erdésztanár: Wagner Károly. A magyar erdészeti irodalom megteremtése Wagner Károly és az őt követő erdésztanárok: Szécsi Zsigmond, Sóltz Gyula és Fekete Lajos nevéhez fűződik, ők a magyar erdészet első nagy nemzedéke. Az akadémia 1846-tól kezdve nevében is erdész : Bányászati és Erdészeti Akadémia. Nyelvében 1868 óta magyar. Az erdőmérnökképzés nagyarányú, több szaktanszékes fejlesztése a hetvenes években kezdődik. Az 1904-től már Bányászati és Erdészeti Főiskola nevet viselő intézet selmeci székhelyét 1919-ben Sopronnal cseréli fel. 1934-től 1950-ig a budapesti műegyetem szervezetébe tartozik, mint annak bánya-, kohó- és erdőmérnöki kara. E karból — és egyben a 142 esztendőn át közös alma materből — az erdőmérnöki osztály 1950-ben kiválik és 1953-ig mint az Agrártudományi Egyetem soproni Erdőmérnöki kara működik tovább. 1953-ban, mint Erdőmérnöki Főiskola, önállóságot nyer. 1957-ben pedig megkezdődik a faipari mérnökök képzése is. A százötven éves magyar erdőmérnökképzés 1947 óta együtt fejlődik hazánk szocialista erdőgazdaságával.