Sopron város kiváló polgármestere volt, városkapitány, főbíró és országgyűlési követ, a polgári átalakulás a forradalom és szabadságharc lelkes híve.
1801. december 25-én született Sopronban. Atyja Martiny János tekintélyes városi kereskedő, édesanya Straner Katalin polgárlány. Az evangélikus líceum diákja volt, s fiatalon a város hivatalnoka. 1828. szeptember 17-én tette le a polgáresküt. 1835 szeptemberétől belső tanácsos, 1842-től városkapitány, s a reformkori országgyűlések egyik soproni követe.
Martiny ott bábáskodott a Soproni Kaszinó Egyesület megállapításánál, amelynek 1843-tól választmányi tagja volt. 1846 januárjától 1848 májusáig a város polgármesteri tisztét töltötte be. Polgármestersége idején, 1847-ben épült meg a Sopron-Bécsújhelyi vasútvonal, s Martiny adott hajlékot Sopronban a magyar orvosok és természettudósok nyolcadik nagygyűlésének is, melyen személyesen mondott üdvözlőbeszédet.
Polgármestersége két évéről naplót vezetett. (A kéziratot a kismartoni Wolf múzeum őrzi). Martiny mint a város egyik követe részt vett az 1839/40-es, az 1843/44-es és az utolsó, 1847-48-as pozsonyi rendi országgyűlésen. 1848 márciusában Pozsonyból Sopronba küldte a nemzetőrségről szóló törvény javaslatot, s március 29-én az ő elnökletével került felállításra az ún. „Biztossági Választmány” városunkban.
Az 1848 május 24-26-i tisztújítás során Pfeiffer Péter lett a város új polgármestere, Martiny pedig a főbírói tisztséget töltötte be. 1848. június 21-én közakarattal, egyhangúan választották Sopron város követévé a pesti népképviseleti országgyűlésbe. Politikai beállítottságát a Közlönyből ismerjük: az alkotmányos monarchiához ragaszkodott a Pragmatica sanctio talaján állt s támogatta „az üdves reformok útjáni korszerű haladást, s a törvény ösvényén járó ministériumot".
1849 januárjában, Pest kiürítésére után, mint Sopron város képviselője ő is kötelességének érezte, hogy társaival együtt elkísérje a menekülő kormányt Debrecenbe. Távollétében 1849. február 2-án főbírói tisztségétől fosztották meg, majd március 22-én vagyonelkobzásra ítélték. 1849. április 14-én jelen volt a Habsburg-ház trónfosztását kimondó manifesztum felolvasásánál a debreceni Nagytemplomban. Hunfalvy Pál naplójából ismerjük, hogy Budavár visszavívását kitörő örömmel fogadta.
A szabadságharc bukása után visszavonult a politikától, de Sopron kulturális közéletében tovább tevékenykedett. A Kaszinó 1851-ból fennmaradt jegyzékében mint közgyűlési tag szerepel. 1861-ben kézenfekvőnek látszott, hogy ugyanazon személy képviselje a várost az országgyűlésben, mint aki 1848-ban képviselte. Az egykori közgyűlési jegyzőkönyvben olvashatjuk: ezen érdem dús férfiúnak az 1848. év végével az akkori viharok következtében méltánytalanul szenvedett hivatalátoli elmozdításaérti közelismerésű elégtétel adassék az által, hogy ő egyhangulag előbbi hivatalos állásba visszahelyeztetik.” Martiny azonban korára és betegségére hivatkozva nem fogadta el a követi megbízatást, s egyben minden politikai tisztséget elhárított magától.
Martiny Frigyes János 1885. augusztus 31-én hunyt el Sopronban. Nemes alakját nem idézi emléktábla szülővárosában.
Az írás az Aranykönyv 2002. című kötetben jelent meg és a szerző hozzájárulásával közöljük.
Aranykönyv 2002.
Szerkesztette: Sarkady Sándor
Kiadó: Quint Reklámügynökség
Felelős kiadó: Jászberényi Klára
Művészeti vezető: Bugyi Sándor
:::
Martiny Frigyes emlékét 1999 óta egy, a Lehár Ferenc utcából nyíló utca őrzi Sopronban.