A 19-20. század fordulójára az egykori Promenád helyett - ma Széchenyi tér - a polgárok fokozatosan a Deák teret választják délutáni, vasárnapi sétájuk színteréül. Ekkor még a Csatkai utcától a Mátyás király utcáig terjedő szakasz épült ki, de a teljes "befejezését" 1940 körülre datálhatjuk. (1938-ban az autóforgalom előtt is megnyitották a Mátyás király utcát, illetve az utca Deák téri sarkain modern épületeket emeltek.) Teljes pompájában csak néhány évig élvezhették, mivel a második világháborús bombázások jelentős csapást mértek a tér szépségére. A déli oldalon az egyik legszebb szakasza a Mátyás király utca és az Erzsébet utca között csaknem teljesen megsemmisült. Történetében manapság egy funkcióváltást tapasztalhatunk, mivel a tér az éjszakai élet egyik központi helyévé vált.
Hozzászólások
A képen látható park kialakításával befejeződött a Deák tér utolsó szakaszának parkosítása. Ez a munka 1929-ben indult el Dahner Samu főkertész tervei alapján a városi kertészet kivitelezésében, a felügyelő erdőhivatalt vezető Zügn Nándor erdőmester irányítása mellett.
Baloldalt már látható az Evangélikus Elemi Népiskola (mai evangélikus gimnázium) de mellette még nincs megnyitva a mai Gyóni Géza utca, így belátunk a „híres-nevezetes” Szedres (se nem utca se nem köz) torkolatába. Ez volt a korábbi Betegház utca, ahol a korábbi kórház (a képen idejében már Zita otthon) állt. Ugyanakkor az 1935-ös térkép alapján ez az épület a Teológia mögött teljes takarásban van. Akkor most mit látunk?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Soproni Általános Kórház, a Betegház (Spitalgasse, Szedres) utca 9 alatt működött az Erzsébet kórház átadásáig. A patak melletti kertjében állott egy kőkereszt, itt épült a Teológia. Az épületből városi bérkaszárnya lett, saroksziluettje látható a fenti képen.
A magánkórház (mely később Zita királyné nevét vette fel), mögötte a Betegház (Krankenhausgasse Kazinczy) utca 1 alatt állott, így a fenti képen a Teológia takarása miatt nem látható ...
https://sopronanno.hu/archivum/terkep/1885
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valóban a Községi kórház az, aminek egy része látszik a képen. 1796-ban Ringer városi építőmester építette, nagyjából a későbbi Szedres nyomvonalán haladó nyílt csatorna mellett. 1808-ban leégett, de felújították. 1943-ban Szedres 15 sz. alatt található. A lakótelep építésekor elbontják. A kertjében található kőkeresztet az új kórház építésekor oda áthelyezték.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszönöm a megerősítést. S még egy emlék, a Zita kórház kertjében a II. vh után létesült a Traktor SC. sportpályája, ahol télen
korcsolyapályát alakítottak ki, ott kergettük a lányokat ...
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=2013505312264271&se…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Emlékszem és köszönöm. Azt hiszem más okból is szükség van rá, hogy ennek a lakótelep helyén egykor volt városrésznek múltját bolygassuk, mert lassan feledésbe merül. Pedig szerény kivitele ellenére van múltja. Az épület elbontásakor ugyan csupán két fríz elemet őríztek meg (talán még meg van a kőtárban) de maga a kórház csaknem 120 évig szolgálta a várost. A Zita kórháznak meg pl. 1915-ben ismert közéleti személy id. Dr. Geronnay Kasow Imre volt a vezetője.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Rák patak lefedése ( a mai Arany J. utcáig) után, a tér ezen szakaszán először - a déli oldalon építkeztek. Sorrendben a GySEV , utána a Röttig -Romwalter nyomda Rt., majd a kettő közé a Soproni Vendéglősök és kávésok szikvizgyári szövetsége. Később, még a nyomda után - Rauth és Schneller épülete készült el. A kép jobb oldalán ezek az épületek láthatók.
A még később épült (a patak további lefedése után) Pécsi Erzsébet Tudományegyetem Soproni Evangélikus Hittudományi Kara épületének bal oldala mellett kikandikáló épület volt > Sopron közkórháza, mely az Erzsébet kórház felavatása után vesztette el funkcióját, később a panelházas lakótelep építésekor került lebontásra ...