Both István

A teljes nevem Both István Pál. 1947 január 27-én születtem Sopronban a Deák tér 65. szám alatti házban nagybácsikámék lakásában. 1949-ben a Rózsa utca 5. szám alatti volt Arany Nap fogadóban lévő szükséglakásba, majd 1955-ben a Mező utca 27. szám alatti Gombócvárba, 1959-ben pedig a Kisfaludy u. 7. szám alatti lakásba költöztünk.

Tanulmányaimat a Jégverem utcai iskolában kezdtem, folytattam a Halász utcai iskolában és befejezetem a Ferenczy utcai Kellner Sándor általános iskolában. 1965-ben érettségiztem a Széchenyi István Gimnáziumban. A Soproni Postaigazgatóságon felvételt nyertem a 403. számú Iparitanuló Intézet híradástechnikai hálózatszerelő (magyarul: tyúkbeles) levelező szakára és ott 1967-ben szakmunkás bizonyítványt kaptam.

1967-ben a Posta Hálózatépítő Üzem munkavezetője, majd 1968-ban a Soproni Postaigazgatóság Tervező Irodáján segédtervező voltam. 1968. december 22-én a behívóparancsnak engedelmeskedve sorkatonai szolgálatra vonultam be Budapestre. Ekkor még nem tudtam, hogy szeretett szülővárosomba már csak látogatóba térek vissza.

„Bent ragadtam” a Magyar Néphadsereg állományában. Különböző beosztásokat betöltve a Magyar Honvédségtől nyugállományú ezredesként távoztam. Ezt követően még visszatértem köztisztviselőként és véglegesen 2008-ban a Honvédelmi Minisztérium osztályvezetői beosztásából vonultam nyugdíjba.

Pályafutásom alatt a lakásügyi igazgatás területéről főiskolai jegyzeteket írtam, előadást tartottam az ország számos helyőrségében, vendégelőadóként pedig az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskolán és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen.

2000-ben jelent meg a Lakni kell! című tájékoztató tartalmú könyven a Honvédelmi Minisztérium kiadásában és belső terjesztésében.
2005-ben a honvédelmi közigazgatásban végzett munkám elismeréseként Ferdinandy Gejza díjat kaptam.
2008-ban a Honvédelemért Kitüntető cím I. fokozatát és Hadik szablyát kaptam.

A fotózás rejtelmeivel a postai munkám során ismerkedtem meg, ennek hatására 1966-ben vettem meg a közelmúltig őrzött Exa II b fényképezőgépemet. Itt találkoztam Grabner József festőművésszel, aki akkor szintén a postaigazgatóságon dolgozott. Segített abban, hogy ne csak nézzek az objektíven keresztül, hanem lássak is. A fényképezőgépem mindenhova elkísért. Kattogtattam a vidéki munkák helyszínein, soproni városi és a környékbeli erdőkben tett sétáim során. A fekete-fehér negatívokat magam hívtam elő és nagyítottam. (Még megvan a Leningrád II nagyítógépem és az előhívó tankok is.) A fotózás mára már csak hobbi szinten maradt meg, s a telefonom tölti be fényképezőgép szerepét. Nagy öröm volt számomra, amikor családom egy negatív szkennerrel lepett meg, aminek segítségével a több ezer negatívomat és diámat digitalizálhattam. Párhuzamosan feldolgoztam a családi fényképalbumot is. Számomra megtisztelő, hogy fotóimmal és a nagyszüleimtől és szüleimtől örökölt fényképekkel csatlakozhattam a Sopron anno fotós táborához.

Manapság azonban fő foglalkozásom a 3 unokámmal és egy dédunokámmal való örömteli foglalkozás.

Budapest, 2016. augusztus 28.