1925. október 17-én született Sopronban. Apja építészmérnökként az Esterházy-hitbizomány központjában dolgozott. 1927-ben Eszterházáról beköltöztek Sopronba, a Deák tér-Erzsébet utcai kereszteződés déli sarkán álló ház földszintjére. Apja bajai származású, anyja budapesti. 1943-ban érettségizett a Széchenyi István Gimnáziumban. 1956-ban nősült meg, felesége 1994-ben meghalt.
A háború utolsó hónapjaiban a soproni építőiparosok munkaközösségében dolgozott. A háború után munkanélküli volt, majd 1948-tól a különböző neveken működött Tervező irodában kapott munkalehetőséget. Innen 35 évi szolgálat után 1985-ben ment nyugdíjba. A helytörténettel akkor került kapcsolatba, amikor 1955-ben, a levéltárban megszervezték a város 1848-tól 1948-ig terjedő történetét feldolgozni hivatott bizottságot. Az Építőbank működésével és 1901-ben történt csődjével foglalkozó munkája volt az első, amely a Soproni Szemlében megjelent (1961). Több tanulmánya vagy rövidebb írása közül kiemelhetjük az idegenforgalom történetével foglalkozót (négy részben, 1966-1967), a Sopront ért bombatámadások leírását eredeti amerikai források felhasználásával (1994 és 1995), a Soproni Ünnepi Hetek előzményeit tárgyaló dolgozatait (1984, 1985).
1974-től olvasószerkesztője volt a Soproni Szemlének, majd technikai szerkesztője, s az Alapítvány és a folyóirat titkára 1998-ig.
A nyolcvanas évektől kezdve részt vett különböző pályázatokon. Évről-évre rendszeresen beadta pályamunkáit a megyei Szülőföldünk-pályázatra, ahol többször kapott első díjat. A Fotóművészek Szövetségének megírta Sopron, illetve Sopron megye fotótörténetét, országos pályázaton a Fabricius család krónikájával (1980), Egy építészmérnök pályakezdését feldolgozó családtörténetével kapott elismerést, az Irodalomtörténeti Társaság felvette tagjai sorába és második díjjal jutalmazta a Magyar irodalmi művek fordításai a két világháború közötti Oedenburger Zeitungban c. munkájáért (megjelent a Soproni Szemlében 1988). Reformkori témákkal országos első és negyedik díjakban részesült, 2002-ben. A Néprajzi Múzeum pályázatán IV. díjat kapott azzal a munkájával, amelyben közölte dr. Nagy Emilnek, Bethlen igazságügy-miniszterének deportálásából 1951-1953 között Kőtelekről írott leveleit. Nagy Emil anyai nagyapja volt. Sopron testvérvárosaival foglalkozó munkája országos első díjat kapott 2004-ben.
Életre ítélve c. 1851-ben, Kufsteinben játszódó drámája megjelent a Soproni Füzetekben, részletét adta elő a soproni színtársulat. Túlélés c. drámáját Überleben címmel felolvasásként mutatta be Sopronban a Temesvári Német Színház. Mikó István soproni társulata részletet adott elő az Életre ítélve c. darabjából.
1993-ban megkapta a Sopron Kultúrájáért c. kitüntetést, 2002-ben pedig a Pro Urbe-díjat. Alapító tagja a Soproni Helytörténészek Baráti Körének.
A 2008. június 10-én Zalaegerszegen megtartott eredmény-hirdetésen a Magyar Nemzeti Múzeum és a Honismereti Szövetség országos helytörténeti gyűjtőpályázatának első díját kapta meg "A gróf és a szegények" és a "Tűzvész a franciák árnyékában" című pályamunkáiért. Mindkettő egy-egy példánya a Magyar Nemzeti Múzeum Kézirattárába került.
A neckenmarkti székhelyű Edition Nove kiadó 2009-ben Bin ich doch ein Killer? címen megjelentette az Életre ítélve c. drámáját. Még ebben az évben jelent meg a Soproni Olvasókönyv II. Cikkgyűjtemény 1856-1921. a helyi német lapokból c. kétnyelvű összeállítása, Karácsonyra pedig az Edition nove Novellák és elbeszélések címmel 17 írását adta közre.
2011-ben jelent meg 1848/49 ezúttal nem úgy, ahogyan megszoktuk c. könyve.
2016. december 3-án bekövetkezett haláláig minden évben újabb helytörténeti témájú írásával indult a megyei Szülőföldünk-pályázaton, I. illetve II. díjat szerezve.