Az Evangélikus templom harangjai

Hozzászólok
A Forster család az új haranggal
A Miatyánk - harang
A harang beemelése a templomba

A soproni evangélikus templom négy harangját a torony megépítése után, 1864-ben fényes ünnepség keretében szentelték fel, az ünnepi prédikációt Kolbenheyer Mór lelkész tartotta. A harangokat a soproni Seltenhofer-cég öntötte, ehhez az uralkodó ágyúfémmel, a gyülekezet pedig pénzadományokkal járult hozzá. A négy harang egészen a világháborúig szolgált és hívogatta az embereket Isten házába. Közülük 1916-ban hármat elvittek és hadicélokra beolvasztottak, az egyedüliként toronyban maradt Hűség-harang ekkor kapta nevét. Nagy megrázkódtatás volt ez a gyülekezet számára. Alighogy vége lett a háborúnak és a forradalmaknak megkezdődött a gyűjtés pótlásukra, és bár az infláció az adományokat gyorsan elértéktelenítette, ezekben az években is akadt, aki anyagilag segítette a gyülekezetet. Forster Gusztáv és felesége Frühwirth Paulina a 445 kg-os kisharangot (Miatyánk-harang) saját költségen öntette újra. 1922. április 9-én, virágvasárnapon kétnyelvű istentisztelet keretében adták át, szentelték fel és emelték a helyére a házaspár által adományozott harangot. A másik két harang pótlására még négy évet kellett várni, ekkor nagy összefogással sikerült elkészíttetni szintén a Seltenhofer-céggel a Béke- és a Hősök-harangját, rajta 219 elesett soproni evangélikus katona nevével.

A Forster család

Id. Forster Gusztáv (1827-1904) gyarmatáru-kereskedő 1870 körül költözött Sopronba családjával. Otthonául az akkori Kis, ma Pócsi u. 2. szám alatti épületet vásárolta meg, közismert nevén az egykori Hattyú fogadót. A Forster család átépíttette a házat és a földszinten fűszeres boltot nyitott, a torony tetején meghagyták a bádogból készült hattyút, a bolt bejárata mellé pedig két gigász szobra került.

A négy gyermek közül idősebbik fia, az ifjabb Forster Gusztáv (1866-1944) vitte tovább a családi vállalkozást, aki sikerrel bővítette az üzletet és gyárat alapított. 1920-tól 1925-ig a gyülekezet másodfelügyelője volt, számos alapítványt tett és jelentős anyagi hozzájárulásaival támogatta a helyi evangélikusság kezdeményezéseit. A harang 1922-es pótlásáról a Soproni Evangélikus Egyházközség Gyűjteményei számos fotóval ékes emlékalbumot őriz, amelynek címlapját Mühl Aladár evangélikus festőművész – házasság révén a Forster család rokona – készítette és a jelenlévő illusztris polgárok látták el kézjegyükkel. Ezekből a felvételekből mutatunk be hármat.

Kép típusa: 
Fotó/Mozgókép készítője: 
Kép keletkezési ideje: 
1922. április 9.
Kapcsolódó bejegyzés: 
Kép keletkezésének éve: 
1922
A bejegyzés létrehozása: 2016. szeptember 28.

Hozzászólások

Friedrich Rezső képe

F. Paulina (Paula) nénivel rokonságban voltunk. A Várkerület 94. második emeletén élt haláláig...'70-es évek közepe.

Friedrich Rezső képe

Kis kiegészítés: unokatestvérem, Friedrich Árpád nevelőapja, Jäger Ödön, Forster Úr fogadott/nevelt fia volt. Ők lakták a valamikori cégközpont (sarok) házának első emeletét, mert csak ennyi maradt az államosítás után.
Unokatestvérem édesapja a háborúban hősi halált halt és édasanyja (Früwirth Katalin /Katus néni/ az ABC-ből) kötött házasságot az említett Jäger Ödönnnel. A lakás berendezése magán hordozta sokáig a gyarmatárú-kereskedő család jó ízlését.

Tarcsai Mária képe

Tudok egy fényképről, nálam is van másolat, Varga Jenő felvétele. Amikor a Hősök harangját (ami tudomásom szerint városunk legnagyobb harangja) leeresztették, hogy Németországba vigyék megjavításra. Sajnos a kép készítésének időpontjára nem emlékszem, de mindenképpen 2000. év után volt. Érdemes lenne eltárolni, hogy alkalomadtán a Sopron annoba kerülhessen.

Kótai Mónika - szerkesztő képe

Ha Varga Jenő hozzájárul, szívesen elteszem, akár régebbi bejegyzés mellé is felkerülhet, ha úgy alakul egyszer.

Tarcsai Mária képe

Persze, meg fogom kérdezni tőle és biztos vagyok, hogy szöveggel is kiegészíti majd a képet.

Wohner Viktor képe

Igen Tisztelt Szerkesztő Asszony!
Csak egy megjegyzés: id. Forster Gusztáv a szépapám vendéglős volt, fia, ifj. Forster Gusztáv, ükapám volt a gyarmatáru kereskedő.
Tisztelettel:
Wohner Viktor

Kótai Mónika - szerkesztő képe

Kedves Viktor, köszönöm az észrevételt, a szöveget nem én írtam, de fel fogom hívni a szerző figyelmét a kiegészítésére. Egyúttal érdeklődőm, hogy volna-e esetleg olyan anyaga a család történetéből, amit fel tudnánk használni a honlapon, hogy még teljesebb képet kaphassunk? Üdvözlettel: Kótai Mónika

Wohner Viktor képe

Tisztelt Kótai Mónika!
Csupán néhány napja kezdtem el a családunkkal kapcsolatos adatok összegyűjtését. Lassan haladok, de ami érdekes lehet mások számára, szívesen megosztom.
Tisztelettel: Wohner Viktor

Horváth Péter Pál képe

A Vendégfogadó a Hattyúhoz épületét nem díszítette torony, sem bádoghattyú, ezeket Ifj. Forster G. megbízásából " Schiller János "varázsolta oda 1901-ben...

Wohner Viktor képe

Tisztelettel kérdezem: Ki is Dr. Kirsch András úr a bejegyzés szerzője?

Kótai Mónika - szerkesztő képe

A Soproni Evangélikus Egyházközség Gyűjteményeinek vezetője, helytörténész,

Wohner Viktor képe

Köszönöm a választ.

Pfandler Pál képe

Tudtok olyan harangról, amely kiemeléskor lezuhant és összetört?

Harkai László képe

Az a Kirsch az Krisch!Ahogy mondani szokták: A többi stimmel...