Az Evangélikus templom tornya

Hozzászólok
A Templom utca az evangélikus templom tornyával

Noha az evangélikus templom már 1782-83-ban elkészült, arra, hogy a templomnak tornya is legyen, a híveknek több, mint 80 évet kellett várniuk. A torony alapkőletételére 1862. május 21-én ünnepélyes körülmények között került sor. Az előkészítő munkálatokat már korábban elkezdték, hiszen már [1861-ben] lebontották a torony helyén állt két papházat. Az alapkő letételét ünnepi istentisztelettel ünnepelték, majd eztán az egybegyűltek átvonultak az építkezésre, ahol felolvasták az alapkőbe helyezendő okmány szövegét, majd azt egy kapszulába elhelyezve beleengedték az alapkőbe. Eztán a meghívott vendégek és az érdeklődők a [Magyar Király szálloda] kerthelyiségében ünnepi lakomát rendeztek. Az építkezés jelentőségét az is bizonyítja, hogy a torony felépítésére toronyépítő bizottságot is létrehoztak, melynek elnöke Kolbenheyer Mór volt, aki 1867. szeptember 14-én szentelte fel az új tornyot.

A képeslapon az 1800-as évek végén látható a templom tornya.

Kép típusa: 
Kép keletkezési ideje: 
1898

más források szerint 1862-ben

A Magyar Király szálloda a mai Korona Üzletház épületében - a Pannónia szálló mellett - működött egykor

Kapcsolódó kiadvány: 
Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1898
Évszámos térképre
3023-1987
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A bejegyzés létrehozása: 2013. július 31.