Ezt az összevisszaságot festőinek sem lehet nevezni. Mende megmutatta vele, hogy ide nem érdemes a másik oldal felől a nyári művésztábor felfedezőinek témát keresve elcsatangolni. Ezt látva inkább a sokat megért patak egy régi árvizére emlékeztetek.
1833. szeptember 19-én és 20-án, egészen 21-én hajnali 2 óráig, a tartós esőzés következtében Ikvánk olyan magasságot ért el, amely minden korábbit felülmúlt. Egyetlen gyaloghíd sem maradt, sem a városban, sem azon kívül. És a céhház utcácskájában (A Färberhaus) egészen a feléig emelkedett a víz. Szemben vele, az átjáróháznál, ki a Piac térre (a Festőközből a Várkerületre), a nyolc foknyi falépcső fölé. És minden szoba a patak mellett fekvő házakban vízben állott. Némelyikük annyira - mint például a Festőköz sarokházai, a Szélmalom utca sarokháza -, hogy teljesen víz alá került. Az embereknek a három házból a tetőkön, azokat áttörve kellett kihátrálniuk. Sopron lakosai borzasztóbbat még nem láttak szülővárosukban, és éjféltől a város riadókészültségben volt. Most a víz tizenegy és fél collal állt magasabban, mint az 1787-es vízállás, amely a Rózsa utca és Szélmalom utca sarkán van feljegyezve. A kár ebből felbecsülhetetlen. Mindezen felül sok ember, gyermek és marha vesztette életét. Mert hogy az ár oly gyorsan jött és oly időben, amikor az emberek a legmélyebb álmukat aludták. Egy hirtelen felhőszakadás, éjfélkor, annyi korábban leesett nagy eső után, volt az oka a gyors áradásnak. Nem sokkal utána heves vihar rontott be, amely sok vidéken a felázott földben nagy kárt okozott, erre harapós hideg dérrel. A szőlő a sok esőtől már rohadt és érett, tehát valamenyi összetöpörödött és tiszta penész. Vagyis nem maradt más hátra, mint szüretelni. És már elkezdték Mihály-nap előtt és nem hagytak ki még egy vasárnapot sem, míg haza nem vittek mindent. Ettől kezdve tartósan szép idő lett.
Ez a kis patak, mire volt képes! Ezen a fotós is elgondolkodhatott.
