Bécsben született 1841. október 19-én, s 52 évi házasság után, 1912. március 8-án halt meg Sopronban. Két lány és hét fiú, számos unoka és nagy rokonság nevében adta ki a gyászjelentést a vidék leggazdagabb ügyvédje, medgyesi Schwarz Miklós. (Névszerint említve az egyik lány férjeként a neves karmestert, Gerronnai Kossow Imrét.)
A megértő, férjét a nehéz időkben is támogató asszony házasságát boldognak mondják a róla szóló írások. Ez bizonyára igaz is volt az utolsó évekig, amikor súlyos betegség kötötte ágyhoz, s nem engedte többé fölkelni onnét. Ami az első évtizedek családanyai szerepén kívüli tevékenységét illeti, annak kétségen kívül legfontosabbja — a sok egyéb jótékonykodást nem számítva — a Népkonyha megalapítása és fenntartása volt.
A nép a szegények védangyalaként emlegette, s erre bizonyára többszörösen rászolgált az intézmény alapján is.
Grimmenstein bárónéval (született Nostitz-Riedl Mária grófnő) együtt vágtak bele a szervezésbe, s 1880. december 1-jén nyitották meg a Soproni Népkonyha Egyesület helyiségeinek kapuját. Előbb a Várkerület egyik házában működött, majd a Cavallar-házba (Előkapu 8., a Városháza építésekor lebontották), onnan a Színház (ma Petőfi) tér 7. földszintjére, végül 1897-ben a Tábornok-házba került. A választmány tagjai is mind asszonyok, akik „társadalmi munkában” végezték dolgukat. Csak az egylet jegyzője (és jogásza) volt férfi.
Az egyesület feladatául választotta a város legszegényebbjeinek napi legalább egyszeri meleg étellel való ellátását. 1884-ben már jelenthették a 268 egyleti tagnak, hogy egyre jobban konszolidált a tevékenységük. A bevételük akkor a tagdíjakból kerek 400 forint, adományokból, hangversenyből, tombolából több mint 900 forint, az adagok eladásából viszont kerek 4100 forint. A város adta a konyha számára a fát.
1886/87-től tértek át a január 1 - december 31-i elszámolási rendre. 1887-ben majdnem 119 000 adagot szolgáltattak ki, 1892-ben már 167 826-ot. Akkor már más az alelnöknő, más a jegyző (Rösch Frigyes), de maradt Schwartz Miklósné az élen.
Példaként érdemes részletezni az 1892 évi főbb kínálatot: leves kerek 35 000 adag, hús 19 000 adag, főzelék 28 000 adag, tészta 33 000 adag, kenyér 21 000 adag. A jelentés köszönettel veszi tudomásul, hogy vannak még emberbarátok, akik a legszegényebb 600 soproni helyett kifizetik a meleg ebédet.
Az egyesület túlélte alapítóit. A második világháború után oszlatták fel.
Visszatérve az alapítóra, áldozatos jótékonykodásáért a pápától a Pro ecclesia et pontifice (az egyházért és a pápáért) című kitüntetést kapta, nyilván akkor, amikor a férje a Szent Gergely-rendet.
A gyászház az Új utca 5. sz. ház volt. Ezt az épületet a második világháború első bombázása annyira megrongálta, hogy később — az előtte levőkkel együtt — lebontották. Talán nem kellett volna, ha lett volna tűzfaluk. Most emléktábla díszíthetné.
Schwartz Miklósnét a hosszú szenvedés utáni megváltó halál 1912. március 8-án hajnalban érte. Temetése március 10-én, vasárnap délután félötkor kezdődött. A négyfogatú gyászkocsira rakott koporsót a régi Szent Mihály-temetőbe hatalmas tömeg kísérte, köztük egyenruhás bányászok is. (A brennbergi szénbánya ugyanis a város tulajdona volt, s tulajdonviszonyainak rendezésében nagy szerep jutott az elhunyt férjének.)
Az írás a szerző tervei szerint a harmadik, 2005-ben megjelentetni tervezett Aranykönyvben jelent volna meg. Mivel a kötet kiadása meghiúsult, az elkészült 102 életrajz eddig kiadatlan maradt. Honlapunk "Neves soproniak" menüpontjában folyamatosan tesszük közzé a Hárs József Pro Urbe díjas helytörténész által írt életrajzokat.
A fotót Alfred Schwartz, Schwartz Miklósné ükunokája küldte el honlapunknak. Köszönet érte!
Oedenburger Zeitung 1912. március 9. és 12.;
A Soproni I. Nép-konyha jelentése 1891. január 1-től december 31-ig. Sopron, 1892;
A Soproni I. Népkonyha jelentése 1892. január 1-től december 31-ig. Sopron, 1893;
„Sopron” 1880. november 24.