Gáspárdy Sándor (1909-1986)

Festőművész volt. Győr-Sopron megye rajz szakfelügyelője, városunk képzőművészeti életének két évtizeden át szervezője és irányítója, a Soproni Szemle képzőművészeti krónikása.

1909. március 19-én született Orsován. 1928-ban vették fel a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Réti István tanítványa volt. 1935-ben kapta meg rajztanárt oklevelét, majd jogi doktorátust szerzett. Hosszú hányattatás után (egy évig katonáskodott, két évig állástalan volt) végül a jászapáti gimnáziumban léphetett katedrára. Az erdélyi részek visszatérése után, 1941-ben a marosvásárhelyi tankerületi főigazgatóságnak lett a titkára, majd Budapesten a szakminisztérium művészeti osztályán dolgozott. 1944-ben újra bevonult, 1945 májusában esett fogságba. Három és félévi hadifogság után tért haza. A nagy felkészültségű fiatal tanárt tanügyi főtanácsossá nevezték ki, s 1949-ben ő lett Győr-Sopron megye általános tanulmányi felügyelője.

1954-ben kötött házasságot Bedy Máriával. Ekkor került Sopronba, ahol nyugdíjba vonulásáig a megye rajz szakfelügyelőjeként működött. Igényes művelője volt az elméleti pedagógiának, módszertani írásait több szaklapban publikálta. Eredményeit a Munka Érdemrend bronz (1955) és ezüst fokozatával (1974) ismerték el.

1957-ben, Ágoston Ernő halála után. Gáspárdy került a soproni művészcsoport élére, majd a Területi Szervezet megalakulásától városi titkárként tartotta a kapcsolatot a székesfehérvári központtal. Neki volt köszönhető, hogy ebben a hálátlan, de létfontosságú szerepkörben - két évtizeden át - hivatott és önzetlen művészorganizátor képviselte a soproni alkotók érdekeit. Lelke és motorja volt a város minden jelentősebb képzőművészeti megmozdulásának, miközben rajzszakkört vezetett, s tehetséges tanítványokat készített fel a főiskolára. Kétévenként megírta a Soproni Szemle számára a város képzőművészeti életének krónikáját. Önzetlen szolgálatáért 1971-ben Lackner Kristóf emlékéremmel tüntették ki.

Viszonylag későn, de annál érettebben jelentkezett mint alkotóművész. Alapos stúdiumok után, kiismerve tehetsége természetrajzát lépett a nagyközönség elé első önálló kiállításával. Ezt követően tucatnyi helyi és országos tárlaton öregbítette jóhírnevét. 1960-ban Székely Bertalan-díjat kapott. 1964-ben a Képzőművészeti Alap tagja lett, 1965-ben elnyerte a megye grafikai díját, 1972-ben pedig megkapta megyénk Művészeti Díját is.

Az országszerte szereplő Gáspárdy leginkább Sopronban volt otthon. Talán azért, mert választott városa a leghívebben idézte vissza számára az elveszett szülőföldet. Ahogy László Gyulának Kőhalmot, úgy neki Orsova emlékét villantotta fel naponta ez a város. Egy kicsit a sorsa volt, hogy ő legyen a soproni veduta megújítója. Gáspárdy képeiről nemcsak a táj és a város arca, hanem a szülőföld lelke tekint vissza a nézőre. Nem követte fenntartás nélkül a soproni iskola hagyományait. „Az első olyan soproni festő, - írta róla Salamon Nándor - aki a múlt és a modern kor törekvéseinek szintézisét kísérelte megteremteni."

Gáspárdy képeit a fölényes mesterségbeli tudás, a felelős műgond, a biztos szerkezet és a lefegyverző színkeverés jellemezte. Vedutáinak tájhumánuma, visszafogott líraisága (Vihar, Vadása-tó, Reggel, Öreg kapu, Sikátor, Hosszú út stb.) a szuverén formanyelv megtalálásáról árulkodik. Gáspárdy a maga útját járta; ezért ment el mosolyogva az évente változó kordivat ideges kapkodásai mellett. Lelke belső bizonyosságából táplálkozott képeinek megszenvedett derűje és érett harmóniája. 1986. március 20-án - kapuvári tárlata megnyitójának örömteli pillanatában érte a halál. 1987-ben már emlékkiállítás jelezte, hogy Sopron nem akarja elfeledni Gáspárdy Sándort.

Az írás az Aranykönyv 2000. című kötetben jelent meg és a szerző jogutódjának hozzájárulásával közöljük.
Aranykönyv 2000.
Írta és összeállította Sarkady Sándor és ifj. Sarkady Sándor
Kiadó: Quint Reklámügynökség
Felelős kiadó: Jászberényi Klára
Művészeti vezető: Bugyi Sándor

:::
Gáspárdy Sándor emlékét 2019. február vége óta utca őrzi Sopronban.