Nagyszüleim emlékére
Az Újteleki utca 6-os számú ház Csarnok utca felőli hátsó kijárata az 1970-es években. Míg a soproniak jelentős része az átjárót használva “csak” levágott egy kanyart a piac felé igyekezve vagy éppen onnan hazafelé tartva, addig nekem megszámlálhatatlan személyese emlékem kötődik ehhez az udvarhoz, ahol a nagyszüleim éltek.
A hetvenes évek végén igazi játszótér volt nekünk ez az udvar. Itt másztam előszőr fára - vagy legalábbis próbáltam - a járda mellett álló diófára, aminek a termése szabad préda volt az udvar gyerekei között. Ma azt mondanánk, osztatlan közös tulajdon. Ebben az udvarban láttam először igazi kiskertet, a kapu bal oldalán néhány lakó gondosan ápolta pár négyzetméternyi, elkerített “édenkertjét”, nagypapapámnak még néhány tőke szőlő is megbújt a kerítés mellett. Itt jártam először fáskamrában, gyerekszemmel maga volt a csoda a kapu jobb oldalán húzúdó kamrasor és a rozoga ajtók mögött rejlő kincseskamrák. Az átjáró modern lakóit két garázs rejtette, ahová természetesen gyerekeknek tilos volt a belépés.
A piac felőli kaput délután 3 órakor lánccal, lakattal zárták le a lakók, aztán kezdődött az igazi élet az udvarban. Is. Mert ahogy a piac környéke elcsendesedett, a gyereksereg mindig talált egy jószívű felnőttet, akinek csak volt kulcsa a lakathoz és aki csak segített nekünk kijutni játszani a Csarnok utcai szürke épület köré.
Csudavilág volt, igazi gyerekvilág volt.
Hozzászólások
Kedves sorok, régi szép emlékek, melyek mint a diófa gyökere ott az udvar végében, ezer szállal kötnek egy lelki GPS koordinátával megadható helyhez.
Így születik a lokálpatrióta.