Piacsek István, a Berzsenyi Dániel Gimnázium tanárának visszaemlékezései II. - A Líceum tanulói

Nemrég az egyik egyetemi tanár ismerősömmel a tanulókról beszélgettem. Ő arról számolt be, hogy a jeles bizonyítványú hallgatók nem egyformán jól szerepelnek az életben: A jelesen vizsgázó hallgatók nagyobb része szorgalmasan megtanulja az tananyagot, de nem a lényegre koncentrál, a tanult anyag megértése hiányos marad. A vizsgán kifogástalanul visszaadja a tanultakat, még az esetleges kérdésekre is jól válaszol, így jelest érdemel. Jövőben a munkahelyén a kapott feladatait elvégzi, de önálló, előremutató ötletei nincsenek. Előbbre lépése sincs.

A jelesen vizsgázók szűkebb része talán kevesebb ideig tanul, de a lényre koncentrál, így többet és maradandóbbat sajátít el. Sőt, ideje marad a tananyagon túli ismeretek megszerzésére is. Ő is jelesre vizsgázik. Az elkövetkező munkahelyén jól megállja a helyét, kreatív gondolatait gyümölcsözteti a maga és a vállalat javára. Rövidesen főmérnöki, igazgatói vagy más komolyabb helyet tölt be.

A gimnáziumi tanulók estén is hasonlót tapasztalhatunk, bár nagy különbség van a középfokú és a felsőfokú oktatás között.

Erre példa a következő: Egy édesanya panaszkodva mondta, a fia az általános iskolában jeles tanuló volt, most, a gimnáziumban a gyengék közé süllyedt. Hogyan lehetséges ez?

Sajnáltam a szegény szülőt. Nem tudtam jobbat mondani, mint azt, hogy az itt tanulók zöme jeles tanuló volt az általános iskolában, ám jeles és jeles között esetenként nagy különbség lehet, így a gimnáziumi előmenetel között is különbségek vannak. A tapasztalatokért a nevelőt nem lehet elmarasztalnunk, mert nem mindig látható, hogy két egyforma felelet mögött egyforma tudás rejlik-e. Tudnunk kell azt is, hogy az általános iskolák színvonala közötti különbség esetenként nagy lehet.

Egy másik példa a jelesek különbözőségére: K. G. tanuló a matematika fakultást választotta, ahol én tanítottam a matematikát. Az órákon feltűnően aktív volt, a feltett kérdésekre rendkívül sokszor és mindig jól válaszolt.

Ennek örültem, de aggódtam, hogy emiatt a többi tanuló ritkán jutott szóhoz.

Módszert kellett változtatnom: K. G. tanulónak a színvonalához illő feladatokat készítettem, melyeket a következő órán átadtam neki, mondván, oldd meg ezeket az órán!

Folyik az óra, magyarázok, kérdezek. K. G. máris jelentkezik, sőt, jól válaszol. Kérdem őt: Kész vagy a feladataiddal? Válaszol: Nem, azokat otthon oldom meg. Itt tanulni akarok!

Jó lenne, ha ezt több tanuló válaszolná!

A tanulócsoport valamennyi tanulója jeles volt az év végén. Jobb osztályzatot K. G. sem kapott.

A politechnikai oktatást 1960 körül vezették be az iskolánkba. A cél az volt, vigyük közelebb az oktatást a fizikai munkához.

Ez kivihetetlen volt, ami részletes magyarázatot nem igényel. E helyett létrejött néhány műhely, ahol a tanulók egy- egy csoportja dolgozott. Közülük kettőről szólnék.

Meglátogattam a könyvkötő műhelyt. Látva a tanulók munkáját, nem tudtam eléggé megdicsérni őket. Jórészt az iskolánk elnyűtt könyveit kötötték újra. Az a tény, hogy a tanulók látták a munkájuk gyümölcsét, jócskán hozzájárult a szorgos munkájukhoz, tudták, ezzel is segítséget nyújtanak az iskolájuknak,
A másik műhely, melyet láttam, a varroda volt, melynek vezetője Mezősi Mihályné volt. Itt csak lányok dolgoztak. Meglepődtem, mert tanítványaink úgy ültek a varrógép mellett, mint a gyakorlott varrónők. A munkájuk bemutatott eredménye szintén elismerésre méltó volt. Magamban szinte elnézést kértem tőlük, mert holmi silány munkákat vártam, ők viszont kifogástalan termékeket készítettek, melyeket a mindennapos életben felhasználhattak.

Piacsek István tanár úr 1957-1994 között tanított matematikát és fizikát a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban. Az iskolában eltöltött évekről több fejezetből álló, számos saját felvétellel gazdagított visszaemlékezést írt a Sopron anno olvasói számára, melyeket folytatásokban közlünk. - A szerk.