Honlapunkon több ízben mutattunk már képeket abból az ismeretlen turisták által készített fotóalbumból, melyből ezúttal egy újabb felvételt adunk közre. A képen ezúttal két személy is látható, talán olvasóinknak ismerősek lesznek, s ha így lesz, talán fény derülhet arra, ki vagy kik készítették és látták el gondosan feliratokkal a közel 100 fotót tartalmazó albumot.
Ehhez a képhez például mindösszesen annyi képaláírás tartozik, hogy "Hubertusz 1941.". A háttérben kivehető vadászlak homlokzatáról egyébként szintén került felvétel az albumba, a fotó erre a linkre kattintva tekinthető meg.
Nem tudjuk, kik élték át egykor az élményeket, melyeket a felvételek megőriztek nekünk, nem tudjuk, kié volt az album, melybe fehér ceruzával gondosan beleírogatták a képekhez tartozó tudnivalókat. Annyi bizonyos, hogy van egy párja is, de sajnos ismeretlen helyen. A képek közreadásával, azt reméljük, tán valakinek egyszer ismerősek lesznek a szerepelők.