Soproni Nap

Dr. Kamenszky Árpád polgármester előszava:" Ebben a könyvben azokat az előadásokat, felolvasásokat, beszédeket foglaltuk össze, amelyeket a Magyar Rádió az 1942. február 2-i Soproni Napja alkalmával közvetített.Sopron történelméről, földrajzáról, kultúrájáról, jelenéről és multjáról: életéről szólnak. Egymásutánjukat íróink Sopron iránti szeretete kapcsolja össze egésszé, e kis könyvecskévé, amelyet azoknak asztalára szeretnénk eljuttatni, akik szintén szeretik Sopront."

A nap folyamán Becht Rezső felolvasta Soproni hangulatok című írását, mely a kötetben is megjelent:

Soproni hangulatok

Ilyenkor télen, amikor este hét órakor a Belváros felett megkondulnak a soproni harangok és a szűk utcák meanderében egymásba folynak a búgó hangok, az ember a télikabáton át is szinte a bőrén érzi a zengő érc meleg simogatását. Az evangélikus templom nagyharangja zsongó hangburát borít a városra, s e bura alatt az ódon házak mintha minden harang- lódulásnál felsóhajtanának. Hóban állnak, az Alpesekből ide szállt hóban. A hó nélkül az öregség csöndes szomorúsága áradna ezekből a megsötétedett főúri, nemesi és patrícius házakból, de a hó rizsporos parókát rak fejükre, a barokk-kapuk szép íveit hófüzérekkel díszíti és vastag, puha szőnyeggel fogja fel a járókelők lépteinek neszét. Az öreg házak szorosan egymásba karolva olyan mélázva nézik jégvirágtól hályogos ablakszemeikből, havas párkányszemöldökeik alól az utcai lámpák fénysátrában imbolygó hópelyhek táncát, mintha azokra az időkre gondolnának, amikor királykoronázások, országgyűlések ünnepi zsivaja töltötte be az utcákat, vagy amikor még Széchenyi István lépegetett a macskaköveken és az öreg Kaszinóból a kilencéves Liszt Ferenc jött, kipirulva az első hangverseny izgalmától.

A régi Sopron utcáin nem a hősi éposz hexamétereinek visszhangja kísért, hanem a történelmi miniatűrök finom, novel- lisztikus mesehangja. Minden háznak van mesélni valója. A Storno-házban Mátyás király hajol az ostromlott Bécs térképe fölé; szemközt a Kecske-templomból Kapisztrán János tüzes prédikációja hallatszik; az Esterházy-palota Mária Terézia álmát őrzi; a „Fehér ló"-ban Zrínyi, a költő-hadvezér emeli a vendéglátó városra a ruszti aszúval teli kupát; a Hosszú-soron Petőfi szidja a soproni szelet és siet a diáktanyára, zubbonya zsebében a vártán írt legfrissebb versével; az Orsolya-téren pedig, ahol a Mária-kút felett a Madonna lebeg, Gyóni Géza lép ki a kapú alól, feltűri fekete köpenye bársonygallérját és sietve befordul a „Rókalyuk" felé.

Sopront a Bécsi-dombról kell nézni, vagy a Szent Mihály* templom lépcsőiről. Innen a XIII. század gótikus emlékei közöl még láthatni a város dédanyaarcát, melyet a túloldali hegyek télen fehér, nyáron zöld, ősszel aranybrokát főkőtőként kereteznek. A főkötőbe hímzett gyöngyök és csillámok már a mai Sopron villái, szállodái, kilátótornyai, de azok messze vannak innen s nem zavarják a Várostorony köré sereglett tornyok harangszavú gyülekezetét, sem a mélybe igyekvő Szent Mihály utca paraszt-barokk gazdapoigár-házait, ahol a pincékben a fertőmenti bor érik s a házak ormán, a Buschenschank-cégér felett Madonnák dajkálják a Kisdedet.

Innen nézve az egész város belefér egyetlen pillantásba. Két tenyérrel ki lehetne merni a mélyből, ahol oly békésen pihen, ahogy öreg emberek pihennek a nagy karosszékben. De a karosszék körül már az utódok új élete feszíti a kört: a parkos, sportteres, gyárkéményes Sopron, amelyben tízezer diáksapkás, „Gruben"-es gyorsvérű fiatal között a „magyar Graz" ezernyi nyugdíjasa is megifjul. Sűrű, tömött szövésű ez a város. A hozzáértő szem oly gyönyörűséggel simogatja az évszázadok művét, mint ahogy az újjak tapintják a régi, szép szőttest. Mennyi mindent szőtt bele az idő, míg a rómaiak Scarbantiájából a Hűség városa lett! Hány gyönyörű szálat hamvasztottak el a tűzvészek, rágtak össze a háborúk és a közönyös korok molylelkű emberei! De mégis megmaradt néhány aranyból sodort szál: a Bencés-templom, a Szent Mihály- és a töpörödött Szent Lélek-templom, megmaradt az építészeti stílusok kompendiuma, a Várostorony, a Szent-Háromság-szobor barokk pompája és a belvárosi paloták, ezek a kőből való, szépművü bútorok, intarziás szekrények, amikkel a XVIII. század bútorozta be azt a boltíves szobát, amit ma Sopron belvárosának nevezünk.

Sopron az egyensúly városa. Ahogyan hangulati egységbe olvasztotta a legkülönfélébb építészeti stílusokat, úgy szelídíti egymáshoz a határvidék nyelvi, faji, szellemi különbözőségeit. A lélek higiéniájára, a szellem és a test kiegyenlítő gimnasztikájára nevel. Az irodákban, tantermekben, gyárakban kifáradtakat nemcsak a zene, az irodalom, a színház, a szolid polgári kultúra és szellemi műveltség kincseivel üdíti, hanem odateríti eléjük a soproni lövérvilág varázsát, a város fenyveseit, tölgyeseit, szelídgesztenyeerdeit, hegyeinek szellős gerinceit, hüs völgyeit, az ezerszínű, áhitatos, szelíd soproni tájat, amely olyan mint a rádium, soha el nem apadó, gyógyító sugárzás. Aki most télen sítalpat köt gondjai alá és végigsíklatja őket a szikrázó fehérségbe pólyáit erdőkön át a Várhely, vagy az Istenszéke magányáig, az súlytalan lélekkel és a boldog gyermek szemével köszönti este a Lövér-szálló kivilágított ablaksorát és lent a völgyben a platinaszürke téli ködbe merült város fényeit.

Minden soproni szemében ott csillog a lövérek tavaszi virágzása, a gyanta- és mohaillatú nyár, az erikamezős soproni ősz lángolása és az ódon kapuk szép arányossága. A kitörölhetetlen soproni jellel megjelölt soproniak Budapest hajszás aszfaltján is soproniak maradnak. Évente kétszer izen nekik a soproni erdő; májusban, amikor a gyöngyvirág és augusztusban, amikor a ciklámen üde soproni illattal leheli be a Körutakat. Az egyikben benne van a soproni tavasz, a másikban a soproni völgyek nyári hűvössége, mindkettőben pedig egy-egy vírágkehelynyi Sopron.