Peck Lőrincz 1908-ban költöztette a Várkerület 5. szám alá vendéglőjét, mely korábban a 8-as szám alatt működött. Az üzletet 1914-ig felesége vezette. Az 1960-as években még kocsma működött a helyiségben.
Göncz József-Bognár Béla: Vendéglátás és szórakozás Sopron vármegyében
Hozzászólások
Én pedig ezt a hozzászólást köszönöm.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Mónika! Mialatt a nagyapámat ábrázoló fényképet keresgéltem, a célból, hogy meg tudjam írni a fényképész nevét, egy igen érdekes képre bukkantam.( Mióta az anno van, egészen más szemmel nézek a képeinkre, Sopront is meglátom bennük.) A fénykép 1919. augusztus 12-én készült a Tómalmon. Lehet, hogy ez a legrégibb fénykép a tóról? Bár nem sok látszik belőle, inkább a rajta szereplő személyek dominálnak, mégis úgy gondolom, itt a helye a Sopron annon.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Rendben, kíváncsivá tettél, de ezt majd inkább privátban egyeztessük.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Nagyon örülök ennek a képnek, ami Nagyapám egykori vendéglőjét ábrázolja. A képen ők is rajt vannak, sőt édesapám és nővére is. A bal oldali asztalnál a Nagymamám ül, előtte Édesapám nővére, aki a keresztanyám (Peck Józsa). Másik asztalnál Nagyapám, Peck Lőrinc és Édesapám Peck János, aki 1934-ben, mikor állami alkalmazott lett, Tarcsai névre magyarosította nevét. Nagyapámnak a Várkerület 6. szám alatt volt vendéglője (a mai Graben előtti ház). A Sopron anno kép galériájában erről is van kép.
Pár éve a kezünkbe került egy, a múzeum birtokában lévő fénykép másolata, miszerint a Rejpál házban is volt vendéglője Nagyapámnak, de erről nem szól a családi legendárium. Nem tudunk róla, és az iratainkban sem lelhető fel evvel kapcsolatban semmi. Nagyapám elég fiatalon (49 évesen) halt meg, így a vendéglőt fel kellett adni, e helyett étkezdét nyitott a nagymamám, úgy tartotta el a gyermekeit. Kiváló szakácsnő volt (nem úgy, mint az unokája). Árva kislány volt, távoli rokonai nevelték fel, férjén és gyermekein kívül nem volt hozzátartozója. Nagyapám bátyja a még most is közismert egykori Peck kávéház tulajdonosa, Peck János volt, aki szintén elég fiatalon halt meg. Gyermekei nem voltak, így a felesége lett az egyetlen örököse, majd pár év múlva, ő is meghalt, akkor a felesége rokonaira szállt át.
(Az egykori kávéházi zongora évtizedekig a birtokunkban volt, de mivel túl nagy helyet foglalt el, 1986-ban eladtam.)
A Peck fiúk Jó testvérek voltak, művelt és olvasott emberek mindketten. Verseket is írtak, sőt, ki is nyomtatták csak úgy a saját örömükre. Ezek a versek részben megvannak.
Egy kis családi apróság: mikor nagyapám megismerkedett nagyanyámmal, megkaparintotta az emlékkönyvét, és attól kezdve csak ő írt bele. Minden napra egy verset, gyönyörű, gót betűs, számunkra olvashatatlan, kalligrafikus írással. Ma is megvan ez az emlékkönyv.
Bár nagyapámat nem ismertem, de annyit hallottam róla Édesapám elbeszéléseiből, hogy úgy érzem, mintha ismertem volna.
Köszönöm, hogy ez a kép bekerülhetett a Sopron anno-ba.