A honlap frissítése miatt ideiglenesen nem elérhető a hozzászólás és a regisztráció funkció.
Szíves türelmüket kérjük.

Egy lakóház két élete - Ógabona tér 34.

Hozzászólok

1. A ház első élete

Az Ógabona tér 34. ház szép és romantikus épület lehetett valamikor. Ívelt kapubejárójának zárókövén az 1676. év olvasható, kapualjzata boltozatos. Az udvarba lépve, jobbra barátságos lépcsőfeljáró vezetett az emeleti lakásokhoz. Az udvari szárnyban is volt néhány lakás, alattuk nagyméretű borospince, melynek rácsos ablaka az utcára nézett.
Az 1940-es évek második felében ez a kevés híján háromszáz éves ház a többihez hasonlóan államosítva lett. A korra jellemző lakáshiány miatt több toldaléképületet zsúfoltak az udvarba, és apró, komfort nélküli lakásokat alakítottak ki. Az udvari épületszárny árkádjait befalazták, és a háromszobás emeleti lakásokat kétszobásokká alakították, hogy további lakásokat nyerjenek.

|1|
|2|
|3|

Életkora, és az aktuális restaurálás elmaradása miatt a szép épületegyüttes gyors ütemben tönkrement, végül életveszélyessé vált. Az 1980-as évektől kezdve több helyen alá kellett dúcolni, végül az utcai homlokzati részt is állványzat tartotta meg, amit a járókelők kénytelenek voltak évekig kerülgetni. A lakókat az 1990-es évek elején el kellett költöztetni, a ház kapuját bezárták és sorsára hagyták. A ház Csipkerózsika álomba merült, udvarát belepte a gyom. Úgy tűnt, hogy az egykor oly hangulatos épület léte véget ért. Azt hihettük, előbb-utóbb lebontják és helyére több emeletes modern ház kerül. Szerencsére nem ez lett a sorsa.

2. A ház korábbi lakói

Mielőtt rátérek a ház további sorsára, szeretnék megemlékezni régi lakóiról, akik közül néhányat jól ismertem.

Az 1858-ban született Coriáry Béla könyvkötő családjával az 1800-as évek utolsó évtizedében az Ógabona tér 6. szám alatt lakott. Három gyermekük születésekor (1893, 1896 és 1898) ezt a címet jegyezték be az anyakönyvbe. Az 1902-ben született legfiatalabb gyermek anyakönyvi adataiban már az Ógabona tér 34. cím olvasható. A család az utcai front emeleti lakásában lakott. Dr. Thirring Gusztáv: „Sopron házai és háztulajdonosai 1734-től 1939-ig” című könyv alapján Coriáry Béla az 1910-20 évek között vásárolta meg a házat, halála után a feleség nevére került az ingatlan és ebben az özvegy haláláig nem állt be változás.

|4|

Coriáry Béla a soproni szabadkőműves páholy tagja volt. A páholy tevékenységei között fontos szerepet kapott az ország első közkönyvtárának megalapítása, melynek egyik jótékonyságból dolgozó könyvtárosa lett. A könyvtárat alapító tagok az 19 -20. század fordulója táján a többezres könyvállományt a városnak adományozták. Úgy tudom, ez lett az egyik alapja a Sopron városi közkönyvtárnak.

A Coriáry házaspár négy gyermeke közül az 1893.március 15-én született egyetlen fiú, Coriáry Béla az első világháborúban hősi halált halt, neve szerepel az Evangélikus Líceum (ma Berzsenyi Dániel Evangélikus gimnázium) első világháborús hősi halottainak emléktábláján.

A családfő 1929-ben, felesége 1937-ben halt meg, mindketten a soproni evangélikus temetőben nyugszanak. A házat gyermekeik örökölték, ami az államosításig a tulajdonuk volt.

Két Coriáry testvért személyesen is ismertem: Mártát és Irént, ők halálukig a szülői házban laktak. A környék lakói Coriáry kisasszonyoknak nevezték őket, jóllehet Irén néninek asszonyneve volt: Ujhelyi Ödönné. Az Elzett Lakatosárugyár tisztviselőjeként ment nyugdíjba. Szerénységük és kedvességük miatt közszeretetnek örvendő, tiszteletre méltó hölgyek voltak. Pár hónap különbséggel mindketten 1984-ben haltak meg. Szüleikkel közös sírban, az evangélikus temetőben nyugszanak.

Az egyik földszinti lakásban a szőlőműveléssel és borkiméréssel foglalkozó Flieger család lakott. Náluk hitelbe lehetett bort inni, így a borkedvelő férfiak egész hónapban gondtalanul borozgattak, mert biztosak voltak, hogy fizetésnapokon feleségeik eljönnek, és a férjek torkán lefolyt bor árát kifizetik. Gondolom, a borissza férjek családi estéi ilyenkor veszekedésekkel, és fogadkozásokkal teltek. Másnap aztán – mintha mi sem történt volna- minden folytatódott.

Az udvar közepe táján volt egy kisebb épületrész. Az 1940-1950-es években egy idős néni lakott itt, lakása egyetlen helyiségből állt. Nagymamám minden vasárnap ebédet küldött neki. Egy ideig én voltam az ételfutár, vittem a fonott kosarat, benne egy kis lábos forró húsleves cérnametélttel, egy másikban rántott hús párolt rizzsel, a fedőként használt kistányérban csemegeuborka. Küldetésem nem csak az étel átadására szorítkozott. Meg kellett terítenem az asztalt, kitálalni az ebédet, és megvárni, amíg a néni megebédel. Ezután összeszedtem a szállító edényeket, visszaraktam a kosárba, a néni edényeit is elmosogattam és rendet raktam a parányi, konyhának nevezett sarokban. Ha mindez megvolt, mehettem haza és én is ebédhez ülhettem. Néha úgy éreztem, a néni ebédelése soha nem ér véget, mert minden falat után hosszabb, Frau Steinernek, vagyis a nagymamámnak címzett hálálkodás következett. Ezek az évek is elmúltak, ételfutár küldetésem egy idő után véget ért. Nálam fiatalabb unokatestvér került sorra, mert unokája és támogatásra szoruló ismerőse bőven volt a nagymamámnak.

Más lakói is voltak a háznak, több családra jól emlékszem, különösen azokra, akik huzamosabb ideig itt laktak, de azokról külön nem ejtek szót.

3. A ház újjászületése és második élete

A ház korábbi lakóiról szóló kitérő után visszatérek az Ógabona tér 34. ház történetéhez.

|5|

A pusztulóban lévő házat Dr. Brandt Dietmar fogorvos 1997-ben megvásárolta, az igen rossz állapotban lévő épületet tetőtől talpig restauráltatta, és eredeti szépségében helyreállíttatta. Az újjáépítés jól szervezett, gyors és gondos volt, a kapu eredeti záróköve hamar a helyére került. Az összes toldalék, sufni eltűnt, a korábban befalazott árkádsort kibontották, most eredeti szépségében tündököl. Tágas, napsütéses udvart alakítottak ki. Az építkezés 1998-ban fejeződött be és még abban az évben elnyerte a Soproni Városszépítő Egyesület elismerését.

4. Utószó

A ház felébredt Csipkerózsika álmából és szebb lett, mint valaha. Új nevet is kapott: SAXONIA, ami a helyreállítást végeztető tulajdonos szülőhazájára, Szászországra utal. A ház minden kényelemmel ellátott fogorvosi rendelőként szolgálja a betegeket, szépségével pedig hozzájárul városunk jó hírnevéhez.

|6|

***

Segítségemre voltak:
A cikk megírásánál visszaemlékezéseikkel, fényképekkel, a Coriáry sír felkutatásában, valamint az Evangélikus Levéltárban való kutatással Varga Jenő, Kovács László, Tirnitz Józsefné Irén, Takács Róbert, Horváthné Schuh Vera, Krisch András evangélikus levéltáros, Dr. Brandt Dietmar, valamint az orvosi rendelő alkalmazottai.

Források:

  • Berényi Zsuzsa Ágnes: A soproni Széchenyi szabadkőműves páholy története (interneten talált dolgozat)
  • A Soproni Evangélikus Lelkészi Hivatal levéltára
  • Dr. Thirring Gusztáv: Sopron házai és háztulajdonosai 1734-től 1939-ig

Ajánlott link, amely számos, a tárgyhoz tartozó fényképet tartalmaz: http://indafoto.hu/tacsifoto/ogabona_ter_34_sopron_anno_cik

Fotók készítői: 
A történet kezdete és vége: 
1858-1998
Szerző: 
Tarcsai Mária
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Tarcsai Mária
A bejegyzés létrehozása: 2015. augusztus 8.

Hozzászólások

Tarcsai Mária képe

Varga Jenő, egyik kiváló segítőm, akinek a jóvoltából a Coriáry sírt lefotózhattam ezt írja enail üzenetében: kiegészítésként leírom, hogy Coriáry Béla a soproni Verbrüderung Szabadkőműves Páholynak 1893 évben lett tagja, és mester fokozatot ért el.
Kedves Jenő: köszönjük a kiegészítést.

Friedrich Rezső képe

Kedves Tacsi! Megint kellemes perceket szereztél...kösz!!!

Tarcsai Mária képe

Én köszönöm, hogy időt szakítottál az elolvasásra.

Kovács Péter képe

Kedves Tacsi! Köszönet a ház történetének leírásáért!
Gazdagabbak lettünk! Nagyon tetszett a színes,
mindenre kiterjedő bemutatás! Sok-sok ilyen kellene!

Tarcsai Mária képe

Köszönöm Péter! Még egy történettel tartozom a Sopron anno olvasóinak, méghozzá az Ógabona tér 36. ház történetével. Minden készen áll hozzá, a képek, az adatok, csak meg kéne írni. Talán most, hogy a balfi fürdő és gyógykezelő kúrám véget ért (Végre!) ünneplésképpen megírhatnám a történetet. Valahányszor Kovács Lacival találkozom, mindig elfog a lelkifurdalás. Talán-talán most lelkierőt gyűjtök a megírásához.
Sokszor gondolok arra, hogy a balesetem megírása is megérne egy sztorit. Soproni közúti baleset még úgysem volt téma a Sopron anno lapjain.... Hmmm...Mit szóltok hozzá?

Kovács Péter képe

Tacsi! Jaj de jó! Írd meg!