A Domonkos-templom és környéke az 1800-as évek végén

Hozzászólok
A Domonkos-templom és környéke az 1800-as évek végén

A fotó középpontjában a Széchenyi téri Domonkos-templom hívja fel magára a figyelmet, de a mai szemnek talán jóval érdekesebb a mellette álló, 1938-ban aztán elbontott Tschurl-ház. A felvétel jobb oldalán a Horváth-ház egy részlete, míg a bal oldalon - szintén csak részben - a Széchenyi-palota látható.A kihaltnak tűnő, de talán inkább csak egyszerűen békés hangulatot árasztó utcakép a soproni villamos közlekedésének megindulása előtt nagyjából egy évtizeddel készült. A századfordulón a környék jóval élettel telibb képét mutatja a korabeli fotókon és képeslapokon.

A lap a Julius Thiering könyvkereskedése által az 1800-as évek végén kiadott, impozáns megjelenésű Sopron című, soproni képeslapokat bemutató gyűjteményes albumban jelent meg. Az album további fotói a Julius Thiering albuma címkére kattintva tekinthetők meg. A sorozatot folyamatosan bővítjük.

Kép típusa: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1800-as évek vége
Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1890
Térkép nézetbe kerül: 
Nem kerül térképre
Turista térképre kerül: 
Nem kerül turista térképre
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A bejegyzés létrehozása: 2021. október 20.