Életkép a Kolostor utcából II.
Willingstorffer Lajos felvétele valószínűleg az 1950-es években készült a Kolostor utca 13-a számú ház előtt. Az épületről hasonló felvételt készített Kovács Károly is 1943-ban. Archívumunkban továbbá egy, az épületet az 1960-as években mutató fotót is találnak.
Ehhez a képhez kapcsolódóan érdemes még megemlíteni, hogy miután felkerült honlapunkra, Ludvigné Mariann írt Facebookos oldalunkra, az ő elmondása alapján sikerült a dátumot is pontosítani, illetve a képen két személyt is beazonosítani. A kutya két oldalán álló gyerekek az egykor az épületben lakott Nagy család gyermekei.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Hozzászólások

Ez a kép, akár 1956 után is készülhetett volna. Mi akkor költöztünk a házba a második emeletre. Akkor ezt írtam volna a kép alá: A képen Nagy Sanyi, a húga, egy ismeretlen fiú és a kutyájuk látható. Már csak azért is, mert a kutyájuk éppen így nézett ki. A házon akkor sem volt már egy tenyérnyi vakolat sem :P. Az akkori kapu sokkal szebb volt, mint amilyet ma láthatunk a Műemlék Felügyelőség jóvoltából.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Sajnos kevés az esély! A Babi már régen meghalt, a Sanyi Pestre került, szerintem Ő sem él már. Marad a harmadik személy. De bármennyire is igyekszem, nem ismerem fel, pedig kellene.
A rácsos ablak mögött lakott a Németh Miklós, Ő verseket írt, Petőfinek is hívták a régi Soproniak. Gyerekként sosem tudtam miből is él, hiszen akkoriban nem volt divat a szabadúszó mesterség.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Nejem is megerősítette a fentieket. /Garas Kati/ A Nagy Sanyi valahol "vezérigazgató-helyettes"-ként, Pestről, egyszer üdvözletét küldte a Katimnak, AFIT-os időkben..."Petőfi"-ről meg már kiderítettük, hogy a Deák vendéglő alagsori toalettjét "vezette"...a harmadik személyről ő sem tudott semmit. A kutyáról még szó sem esett... ;-)
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

A Sanyi az régi nagy AUTÓKER szamárlétráját járta végig. A Nagymező utca Király utca sarkánál laktak. Feleségével időnként találkoztam, ( amíg Pesten laktam ), de szerintem elválhattak, mert a Sanyit sosem említette. Egy kislányuk született. A Babi a Balázs Lacihoz ment feleségül. Egy fiú és két kislánya született a Babinak. Sajnos, fiatalon meghalt.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Elnézést, az öregség velejárója! :P Természetesen nem az Autóker hanem a Merkúr vezetője volt.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

AUTOKER volt az, bizony...a Katim annak volt a kereskedelmi partnere az AFIT-ban. A Merkur új autó értékesítéssel, az AUTOKER alkatrész kereskedelemmel foglalkozott. Nincs itt öregség...
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges