Malvina és a költészet - Dukai Takách Judit emlékezete

Hozzászólok
A Várkerület 63-as számú ház az 1950-es években
Dukai Takách Judit emléktáblája

Dukai Takách Judit költőnő (Duka, 1795. augusztus 9.-Sopron, 1836. április 15.)

Az ősz hajú, karcsú asszonyt látásból ismerte mindenki a környéken. Lassan három éve lakott a Várkerület 63. számú házban, a kissé bogaras nyelvész Szabó József vendégeként. Távolságtartó lényében még mindig volt valami szépséges báj, ahogy a templom homályában térdelve elmélyülten imádkozott, vagy fecsegő kis cselédjével a nyomában a piac forgatagában lépegetett. Beszédbe nem elegyedett senkivel. Szeretett egyedül lenni, emlékezni, gondolkozni. Éjszakánként gyakran köhögött és ilyenkor a halál piros virága nyílt fehér zsebkendőjén. Már csak ritkán verselt, nem vágyott semmire csak békességre és csendre.

Pedig élete nagy része a siker, fény és hódolat bódulatában telt. Édesapja Vas megye egyik legmódosabb földesura volt, aki felvilágosult eszméivel nagyon fontosnak tartotta, hogy egyetlen gyermeke műveltséget szerezzen. Ez a felfogás abban az időben egyáltalán nem volt általános. A lányokat főleg feleségnek, háziasszonynak szánták, írni-olvasni is csak épphogy tudtak, Judit azonban nyelveket tanulhatott, zongorázott, széles belátása volt a politikába és a közélet történéseibe. És apja nem csak afféle női szeszélynek tartotta a versírást, hanem „édes atyai csókok között bátorította” is lánykáját. (DTJ önéletrajza)

Juditnak a jó Isten megadott minden földi jót, hisz a gazdagság, pezsgő szellemi élet mellett messze földön híres szépség is volt „Csupa poézis…csupa illat, csupa édesség.” írta róla Schöpflin Aladár. „Derűs üde egyéniségével kamatoztatni is tudta szépségét. Ahol megjelent, egyenrangú partnere tudott lenni a férfitársaságnak.” És ez a társaság jelentős emberekből, művészekből a szellemi élet óriásaiból állt, Döbrentei Gábor, Katona József, Vörösmarty, Wesselényi és a kedves rokon, unokanővére férje, Berzsenyi Dániel. Irodalmi körökben úgy vélik, hogy Judit méltóbb felesége lett volna a költőnek az örökké zsémbes, kötekedő és férjét némileg lenéző Zsuzsanna helyett. Tán szerelem is szövődött a két összeillő ember között. Judit erről így ír. „Egész héten mindennap vendégeim voltak, s utoljára jött a legkedvesebb vendég, a mi Berzsenyink. Igen jól töltöttük időnket; délután mind egész estvélyig olvastatott vélem… Igen jó kedve volt nálunk; kimondhatatlan sokat nevettem véle; örülök, hogy Dukában mindég víg kedvvel van”. (1814 nov21.) Berzsenyi elismerő versben üdvözölte szép rokonát. Rajongó rímeket írt hozzá Katona József is, a kor nőideálját ünnepelve Juditban. Versei először lelkesen másolt kéziratokban, majd nyomtatásban is napvilágot láttak és terjedtek országszerte.

Legnagyobb sikerét azonban a keszthelyi Helikon ünnepségeken érte el. Festetics György nagyszabású irodalmi rendezvényén Judit volt a központ. Az ott összegyűlt szellemi nagyságú férfitársaság teljes jogú társnak fogadta el, költői névvel is megajándékozták, ő lett Malvina.

1818 nyarán hírtelen vége szakadt irodalmi diadalútjának, Judit férjhez ment, vidékre költözött, feleség-anya és háziasszony lett, felhagyott a versírással. Mintha egy csillag hullott volna csendesen a földre. Később, egyik gyermeke és férje halála után újra férjhez ment, nem zengett többé e kedves szép madárka, néha írt még verseket, de csak magának, jegyzetfüzetének. Élete utolsó három évét töltötte e házban, tüdőbajban halt meg 1836-ban.

Jelentőségét Fenyő István szavai nyomán így foglalhatom össze: Judit az idő küldötte volt, megtestesítette a polgárosult hazai nőideált, amelyre a nemzeti irodalom, nemzeti műveltség érdekében annyira szükség volt.

Az emléktáblák mindig egy tartalmas életút mementói az utókor számára, azért hogy emlékezzenek eleikre, akik kimagasló teljesítményt nyújtottak az élet valamely területén. Legtöbbször hajlamosak vagyunk elsétálni ezek mellett a táblák mellett, anélkül, hogy jelentőségükbe belegondolnánk. Megszokja őket a szemünk, hozzátartoznak egy-egy épület arculatához. Pedig sokszor amellett, hogy emlékeztetnek, komoly művészi értéket is képviselnek, nem egyszer jeles alkotóművészek műremekei. A Sopron anno-n a régi felvételek mellett megjelenő jelenkori emléktábla fotókkal szeretnénk ráirányítani a figyelmet a házfalakon velünk élő történelemre. Bízunk benne, hogy ha legközelebb egy itt bemutatott tábla előtt visz el az útjuk, megállnak majd egy pillanatnyi időutazásra és képzeletben - vagy akár valóságosan is - fejet hajtanak azok előtt az egykori soproniak előtt, akik nélkül a mi mai Sopronunk nem lehetne olyan, amilyennek ismerjük.

Kép típusa: 
Fotó/Mozgókép készítője: 
Kép keletkezési ideje: 
1950-es évek
Kapcsolódó kiadvány: 
Forrás: 

- Fenyő István: Dukai Takách Judit költőnő a magyar klasszicizmus korszakában. S.Sz.: 1990/1. 

- Titokban kötött házasságot a "magyar Szapphó". MULT-KOR, 2015. augusztus 9.
- Cseh Gizella: Nők a történelemben. Online
- Schöpflin Aladár. Nyugat ,1910/4.
- A magyar Szappho. Cultura, 2015.08.
- V.Molnár Zoltán: Dukától Sopronig, Soprontól Dukáig-Kemenesalja költőnője, Dukai Takách Judit. Evangélikus Élet, 2017.02.
- Szalatnai Rezső: Dukai Takách Judit. Evangélikus Élet, 1956/17.
- Horváth János: Dukai Takács Judit. Berzsenyi és íróbarátai. Bp.,1960. 
-Kocsis Rózsa, R.: Dukai Takách Judit élete és költészete. Bp., 1972. 
-Péterffy Ida: Dukai Takács Judit emlékezete. Vasi Szemle, 1975/ 1.
- Simonffy András: Dániel és Judit. Kortárs, 1992/ 7.
- Kazinczy Klára Dukai Takách Judithoz. in.: Weöres Sándor: Három veréb hat szemmel. Bp.: Magvető K., 1982.

Kép keletkezésének éve: 
1955
Térkép nézetbe kerül: 
Nem kerül térképre
Turista térképre kerül: 
Nem kerül turista térképre
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Farkasné Bárczy Éva
A bejegyzés létrehozása: 2021. április 7.