Magda első otthona Sopronban, azaz a Frankenburg út az 1900-as évek elején

Keresés az archívumban

"Azt mondják, az ember nem emlékezhet gyermekévei kezdetére. Hát nálam ez másképpen van, rengeteg dologra emlékszem; színekre, hangokra, fényekre és főleg illatokra.

|2|

A házunk kapualjának sötéten hűvös barna fényeire, a pillanatnyi vakságra, ahogy a félhomályból a napsütötte udvarra lépünk. Orromban lüktet lakásunk édeskés dohszaga, nyirkos lehelete.

Akkoriban a Frankenburg utcában laktunk, egy udvari két szoba-konyhás lakásban. Sötét volt, napfény sose érte, vizesek voltak a falak és folyton hideg volt. Drága anyám nem adta fel, folyton szellőztetett, ragyogó hófehér függönyöket aggatott a sötét ablakokra és a gyönyörű illatozó virágokkal ültette tele a bejárat előtti kis lépcső két oldalát.

Nehéz helyzetben voltunk, hisz abban az időben szinte istenkísértésnek számítóan anyám elhagyta férjét, biztos egzisztenciáját, gyönyörű házát, és bátor-önállóan, egy igazabb élet reményében hazaköltözött Sopronba. Velem.
Jól beszélt nyelveket, gyors és gépírni is remekül tudott így állást gyorsan talált.

A lakáskérdés, az volt nagyon nehéz. Dúlt a háború, 1917-t írtunk, nagy volt a szegénység és nélkülözés.

Boldogan költöztünk be hát ebbe a kis lukba. Szűkösen voltunk, hisz akkor már velünk élt Anna, kedves kis cselédünk, aki hamarosan legjobb pajtásom és családunk gondoskodó tündére lett. Kellett is a segítsége, hisz anyám az [Östör- féle ügyvédi irodában] napi nyolc-tíz órát dolgozott, gyakran szombaton is.

Sokat játszottam egyedül, emlékszem a padlóból szinte sütött a hideg, ezért legtöbbször a hálószoba két összetolt ágyán babáztam, de ez is izgalmas volt, mert a paplanból remek kis barlangot építettem magunknak.

Amint az idő engedte, kint játszhattam az udvaron, hogy minél többet melegítsen a nap és öleljen a fény. Nagyobbacska koromban már igyekeztem lépést tartani az udvar gyerekeivel, akik egy darabig türelmesek voltak velem, de egy idő után beleültettek a homokba és egy vödröt nyomtak a kezembe.

Egyszer nagy izgalomban voltak arra jól emlékszem, mert a fiúk egy szűk járatot találtak és azt gondolták, hogy ez egy középkori alagút. Emlékszem a suttogásukra, szervezkedésükre, többre nem, mert engem, mint tökmagot sose vittek magukkal titkos útjaikra. Tragédia nem lett az biztos, mert senki nem sérült meg.

Ha csak lehetett sétáltunk.

A Frankenburg utat korábban Árokszernek nevezték, az öregebbek még gyakran így emlegették, hát olyan is volt ez a kanyargós, bokrok és fák övezte földút. A mai Vörösmarty utca helyén egy [kertészet] virított és a Rák-patak is szabadon futott a Deák térig.

A Jókai utca végén fahíd vezetett át rajta. A [zsilip] mindig megbabonázott, szerettem nézni a zubogó vizet.

|3|

Később már menyasszony koromban nagy árvíz volt itt, emlékszem, még a várost is fenyegette. Sok eső esett a nyáron, megduzzadt a patak és elszakította a gátat. Óriási rombolást végzett, rémisztő volt, mi is megnéztük. Elmosta a partot és tövestől tépte ki a hatalmas fákat, ezek pedig eltorlaszolták a víz útját. Napokig dolgoztak a tűzoltók és önkéntesek éjjel-nappal, hogy elhárítsák a veszélyt. Isteni szerencse, hogy csak a [Szterényi- féle] földszintes ház omlott be.

Volt arra egy kecses kis egyemeletes, sisakos kerti házacska is, azt azután még sokáig láttam, talán a háború után is, de akkoriban már ritkán jártam arra.

Vasárnap, vagy szombat délután, ha anyám is ráért, elmerészkedtünk a Képezde utcáig és a Deák térre is.

|1|

Az evangélikus tanítóképző szép, elegáns épület volt, tetején egy kedves harangtoronnyal. Maga az utca is rendezett volt, járdával, fákkal és kecses ívű utcai lámpákkal. Szerettem felmászni a képző előtt egy kis kerítésre, de ez persze tilos volt.
A Deák tér, hát az maga volt a csoda, padjaival, szépen gondozott ágyásaival és a varázslatos szökőkúttal. Nagyon sajnálom, hogy nem hozták rendbe, igazán hangulatos volt.

|4|

Az időjelző házikó is kedves játékom volt, azt gondoltam, hogy törpék laknak benne és talán ők csinálják a szép időt és hozzák az esőt. Ezt még az unokáim is láthatják, szerencsére.

|5|

Egy kedves szomszédunkra is emlékszem, a Petri nénire őt igen szerettem, gyakran becsalogattak a finom illatok, amik a nyitott konyhaajtón keresztül ingerelték az orrocskámat. Mindig kaptam valami finomságot, és anyám csodálkozására ott mindent megettem az utolsó morzsáig. Két szép nagylánya is volt a néninek Aranka és Irmi. Csodálattal néztem fel rájuk és elhatároztam, ha felnövök és is ilyen szép leszek.

Pár év után elköltöztünk onnan, a Széchenyi-házba, ami szintén egy csoda-történet.

A második háború aztán elnyelte [gyermekkorom első helyszínének] nagy részét.

Az aluljáró felépítésével pedig teljesen más, korszerű arculatot kapott az én hajdan oly kedves vidékem."

Farkas Lajosné, született Taby Magdolna (1917-2012)
Magdi néni, aki szinte egy évszázadon át élte Sopron mindennapjait - 1917 nyara óta 95 évesen bekövetkezett haláláig. Itt nőtt fel, tanult, lett szerelmes, asszony, anya. Felnevelt négy gyereket és közel 40 éven át tanította, nevelte a város nebulóit is. 1950-ben kapott végleges állást előbb a Halász utcai iskolában, majd az ’50-es évek végétől a Petőfi téren. 1972-es nyugdíjazása után még, testi-lelki erővel bírva, 15 éven át tovább okította, képezte, szerette a jövő nemzedékét régi fészkében a Petőfi téri suliban. Az utolsó pedagógus-éveit pedig a Jereváni fehér iskolában töltötte. És közben átélt forradalmat, háborút, a nyomasztó ’50-es éveket. Megélt örömöt, bánatot, félelmet, barátságot, csalódást; léte együtt lüktetett szeretett városával.

A történet kezdete és vége
1900 körül - 1940-es évek
Kapcsolódó bejegyzés
Kapcsolódó irodalom

dr. Östör József ügyvédi irodája a Szent György utcában működött. /A szerk./

A kertészet a Raffensperger család tulajdonában állt, a területet a Vörösmarty utca megnyitáskor sajátították ki. /A szerk./

A patak zsilipjéről a bejegyzés feletti "Zsilip" címkére kattinta érhetők el további fotók. Ugyanitt az egykori Árokszert mutató térkép is megtekinthető. /A szerk./

Az épületről a beomlás után készült fotók, illetve az árvízről szóló bejegyzés a Kapcsolódó bejegyzésben lévő linkre kattintva érhető el./A szerk./

Az 1944 december 6-i bombázás során lakhatatlanná vált a Frankenburg út 19., 21., 23., 25., 25/a., 27., 8., 10., 12., 14., 16. és 22. sz. ház. Haláleset nem történt. A lakók elmenekültek. Így a második nagy pusztítás, 1945 március 4-én, emberéletet nem követelt, de tovább rombolt. Teljesen megsemmisült a Jókai utca sarkán álló épület, és a korábban megsérült 21- 27. számú, korábban sérült házakat is térdre kényszerítette. A terület azután az aluljáró építkezésének kezdetéig, 1986-ig,elhanyagolt, gazos volt.

A bejegyzés létrehozása: 2017. augusztus 9.
Kérjük, ne használja a képernyő nyomtatást a képek másolására! Köszönjük.