A Hubertusz vadászlak megnyitása

Hozzászólok
A Hubertusz vadászlak

A Soproni Városszépítő Egyesület az első világháború alatt, 1915-ben vásárolta meg Dr. Szilvásy Márton vadászházát a Dudlesz-erdő mellett.

A házat többször átalakították, így a beruházás komoly veszteséget jelentett az egyesület számára, még úgy is, hogy a város iparosai tevékenyen kivették részüket az átalakítási munkálatokból, sőt a téglagyárak ingyen téglát is biztosítottak. Az épület elkészülte után megépült a hozzá vezető út a Bécsi országút felől, illetve egy azzal párhuzamos gyalogút is, majd az egyesület megszerezvén az italmérési engedélyt, 1916. július 22-én díszvacsorával egybekötött ünnepség keretében megnyitotta a vadászlakot a nagyközönség előtt. Ugyanezen a napon, a ház megnyitója előtt tartották a közelben az I. Ferenc József 1884-es soproni látogatása egyik állomásának emléket állító emlékmű felavatását is.

A mellékelt képeslap hozzávetőlegesen 20 évvel ezután, a ház 1924-25-ös újabb átalakítása után készült.

Kép típusa: 
Kép keletkezési ideje: 
1930-as évek
Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1933
1931 turista térképre
5537-1363
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A bejegyzés létrehozása: 2013. június 3.

Hozzászólások

Horváth Péter Pál képe

Ő az a Szilvásy dr. aki a http://sopronanno.hu/bejegyzes/becht-rezso-sopron-p-muller-h... című jelenetben szerepel?

Kótai Mónika - szerkesztő képe

Igen.

Wohner Viktor képe

Az igazság az, hogy az eredeti "vadászlak" össze sem hasonlítható a képen lévő remekkel! Az eredeti gazdája, minden kétséget kizáróan nem is ismerte volna fel, ha nem ugyanazon helyen látta volna!

Kótai Mónika - szerkesztő képe
Wohner Viktor képe

Tisztelt Kótai Mónika Szerkesztő Asszony!
Köszönöm a linket!
Tisztelettel:
Wohner Viktor