Az Erdei forrás fürdő

Hozzászólok
Az Erdei forrás fürdő bejárata

Egy, a Lőverekben létesítendő fürdő építésének ötletét Dr. Nelky József vetette fel még 1895-ben, és bár mind a Lőver bizottság, mind pedig a Városszépítő Egyesület támogatta az elképzelés megvalósítását, a felmerülő anyagi nehézségek miatt az első tervrajzok csak 1908-ra készülhettek el, a nagyközönség pedig három évvel később, 1911-ben vehette birtokba a Deákkút forrásvízével táplált medencéjű Erdei forrás fürdőt, melyről korábban csak a belső térben készült képeslapot láthattak honlapunkon. Ezúttal az 1912-től a "Löveruszoda r.-t." által működtetett, majd 1924-ben a "Soproni Idegenforgalmi R.-T." tulajdonába került fürdőhely bejáratát mutatjuk meg, melyen keresztül a látogatók egészen az 1933-34-es átalakításig megközelíthették a medencét és a mellette kiépített, Boór Károly építőmester tervezte kabinsort.

A végrehajtott modernizáció után elkészült az új bejárat a mai Lőver körút felől illetve a kor igényeinek megfelelő, modern, Füredi Oszkár tervei alapján készült napozótaraszokkal is gazdagodott a fürdő, sőt immár gyermekmedence is várta a pihenni vágyókat.

Bár a Deákkúti úti bejárat felett mindvégig az Erdei forrás fürdő felirat volt olvasható, a fürdőt nem kizárólag ezen a nevén, hanem Lőwer uszoda/Löver uszoda néven is nevezték, de például a Sporthírlap egyik 1924-es számában a hegyi forrás fürdő név is szerepel.

Az 1930-as évek derekén aztán, talán egységesítendő a korábbi anomáliákat vagy talán mert új külsőhöz új név dukált, a létesítmény hivatalos neve Lövér fürdő lett.

A képeslapon is látható bejáratot Angyalfi Andor felvételén ide kattintva közelebbről is megtekinthetik.

Az itt bemutatott képeslap Preidl Zoltán soproni képeslap- és fényképgyűjtő kollekciójának egyik darabja. Ezúton fejezzük ki köszönetünket Zoltánnak, hogy lehetővé tette az anyag bemutatását honlapunkon. A gyűjteményben szereplő képeket folyamatosan tesszük közzé, az egyes darabok a Preidl Zoltán gyűjteménye címkére kattintva listázhatók ki. A gyűjtő Facebookos oldalának linkjét a Kapcsolódó és ajánlott link alatt találják.

Kép típusa: 
Kép/Mozgókép beküldője: 
Kép keletkezési ideje: 
1910-es évek második fele
Forrás: 

Kubinszky Mihály: A régi soproni Lőver - második átdolgozott és bővített kiadás, 2013. p.195-196;
Géczy Nóra: Sopron faépítészete a polgárosodás korában, 2005. Doktori értekezés, Nyugat-Magyarországi Egyetem. p.124 - http://doktori.uni-sopron.hu/63/ Letöltve: 2018.11.14.;
Sporthirlap, 1924. július 22. p.8.

Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1912
Térkép nézetbe kerül: 
Nem kerül térképre
Turista térképre kerül: 
Nem kerül turista térképre
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A bejegyzés létrehozása: 2018. november 23.