Finck János (1837-1914)

Apja az állami monopólium bevezetéséig dohánnyal kereskedett Sopronban, és gyártotta a cigarettát. Finck János 1837. június 23-án született. Miután elvégezte a bencéseknél a gimnáziumot és leérettségizett, még abban az évben beiratkozott a bécsi egyetem jogi karára. Mivel az Októberi Diploma (1860) gyökeresen megváltoztatta a magyar jogrendszert, feladta a tervét, hogy Bécsben szerezze meg a diplomát, pedig az első államvizsgája kitűnően sikerült. Hazajött.

A városok visszakapták az autonómiájukat, a tisztviselő-választás alkalmával 1861. április 4-én a tiszteletbeli aljegyzői tisztet nyerte el. Ekkor tette le a hivatali esküt, s kezdte meg 34 évig tartó városi szolgálatát. Egy év múlva már aljegyző, 1863-ban pedig helyettes főjegyző. Három év telt el, mire tanácsnoknak nevezték ki (1866. december 15.). A továbbiakban ismét választásokon jutott tisztséghez: 1867-ben a közgyűlés szavazatainak többségével aljegyző, 1869-ben főjegyző, 1874-ben városi tanácsos. 1876-ban az árvaszék elnöke lett. 1882. október 11-én a főispán polgármester-helyettesnek nevezte ki. Drucker József tiszavirág életű polgármestersége után nagy lelkesedéssel választotta a közgyűlés polgármesterré 1882. december 27-én. Javadalmazását évi 2400 forintban állapították meg. Annak bizonyságául, hogy mennyire a törvényhatóság képviselőinek helyeslésével találkozott a tevékenysége, 1888. június 12-én és 1894. december 20-án is vállaira rakták a város legfőbb vezetésének terhét.

Most azonban már nehezen ment neki a feladatok teljesítése. Beadta lemondását. A tiszti főorvos 1895 áprilisában megvizsgálta és sem az izületi csúz miatti szívrendellenességet, sem gyomorpanaszait, sem idegességét nem találta olyan súlyosnak, hogy az veszélyeztetné a munkaképességét. De ha már pihenésre vágyott, s menni akart a hivatalából (akkor épült gőzerővel az új Városháza), némi tanakodás után kérését elfogadták. A vita a körül forgott, hogy egy régi mulasztásos fegyelmi ügye mennyire befolyásolja a számára megadandó nyugdíj összegét. Végül abban egyeztek meg a különböző bizottságokban, hogy a 2400 forint 88%-ának megszavazását javasolják a közgyűlésnek. Úgy is lett. Finck lemondását az 1895. július 10-i közgyűlés tudomásul vette, s a polgármestert nyugdíjazta. Ez a határozat július 27-én emelkedett jogerőre, miután senki sem támadta meg. Érdemeiért az uralkodótól még 1890-ben királyi tanácsosi rangot kapott, s visszavonult a családi körbe.

Nem lehet állítani, hogy hatalomra vágyó, dicsőségre szomjas ember lett volna. Hiszen ha csak egy évet vár a helyén, ő sütkérezhetett volna a Millennium aranyló fényében. Akár országosan az Ezredévi kiállításon, akár helyben az új Városházán, a királyt ábrázoló festmény előtt. Az 1893-ra megjelent Kalendárium róla szóló cikkében sem olvashatunk mást. A cikkíró szerint Finck csak arra törekedett, hogy mint szorgalmas tisztviselő teljesítse kötelességét, és minden erejével és idejével városa jólétén munkálkodjék. Érdemének tudták be a gyalogos kaszárnya felépítését és a vízvezeték megvalósítását.

Azon volt, hogy olyan egyesület alakuljon a városban, amely a lakók között a magyar nyelvet terjessze el. Kania dr. segítségével már szinte hozzá is kezdtek a tevékenységnek, de sajnos a hatóságok nem engedélyezték az egyesületet. Kivette részét a Torna- és Tűzoltóegylet alapításában. Már hivatali ideje vége felé alelnöke lett a Vöröskereszt Egylet soproni csoportjának, 1890-ben pedig elnökévé választották. Érdeklődött a tudományos eredmények iránt. Támogatta a Városi Múzeumot és a régészeti ásatásokat.

Mintaszerű családi életet élt, s a munka és hivatali gondok után felfrissülést jóformán csak gyermekei (három lánya és két fia), s rokonsága körében talált. Hosszú, kínos szenvedés után, 1914. január 6-án délelőtt szűnt meg élni. 9-én délután, nagy részvét mellett temették el a régi Szent Mihály–temetőben lévő családi sírboltba.

Az írás a szerző tervei szerint a harmadik, 2005-ben megjelentetni tervezett Aranykönyvben jelent volna meg. Mivel a kötet kiadása meghiúsult, az elkészült 102 életrajz eddig kiadatlan maradt. Honlapunk "Neves soproniak" menüpontjában folyamatosan tesszük közzé a Hárs József Pro Urbe díjas helytörténész által írt életrajzokat.