Az 1782-83-ban elkészült Evangélikus templom több, mint 80 évig torony nélkül állt a Templom utcában, mígnem a Kolbenheyer Mór vezette Toronyépítő Bizottság hathatós szervező és adománygyűjtő munkájának köszönhetően 1862. májusában sor kerülhetett a templomtorony alapkőletételére. Öt évvel később, 1867 szeptember 14-én a bizottság elnöke maga szentelte fel a tornyot.
A harangszentelési ünnepséget azonban ennél korábban, 1864. május 11-én tartották, melyről - igaz dátumként május 10-ét megjelölve - a következőket írta Johann Karl Schuster feljegyzéseiben:
"1864. május 10. Általános volt a várakozás az ünnepélyes felszentelés iránt, amely a
helybeli evangélikus gyülekezet részére Seltenhofer Frigyestől öntött négy haranggal május 10. napján folyt le. Miután a kocsik tiszta súlyát megállapították, a mester telephelyén felrakodtak, és virágokkal, szalagokkal és koszorúkkal díszítettek. Nyolc órakor mozgásba lendült az impozáns menet. A hagyomány szerint megkoszorúzott pompás lovak és ökrök négyesével és hatosával összekötve alkották az itt még szokatlan fogatolást. Az egyházközség és az ünnepi bizottság tagjainak eleje kísért mindenegyes kocsit és oldalt nyalka ifjak díszőrségként jöttek-mentek fel és alá. A menet érintette az Ezüst utcát, a belső Várkerületet és a Kocsmaszert, hogy betorkolljon az Újteleki utcába, ahol Rupprecht úr házában zajlott le a mérlegelés. (...) A mázsálás után a menet belevágott az útnak az Újteleki utcán, Hosszú soron, Sétatéren és a Templom utcán át templom előtti térre. Ott tribünt állítottak fel a négy lelkész úrnak és az ide kért Dalfüzérnek. A templomtorony előtti térségen beláthatatlan számú gyülekezeti tagság és más személyek tömege volt található. Először a Dalfüzér énekelte az első kórusszámot, az Isten hűséges (Gott ist getreu) címűt, mire Wagner lelkész úr megtartotta az avatóbeszédet. Akkor megint ének következett és egy magyar üdvözlő beszéd, előadta a
magyar hitszónok, Petrik J. J., amint egy magyar Allelúja is. (Ezek) zárták az örökké nevezetes ünnepséget, amelyet néhány hónap múlva a toronyavatás és a következő évben a Gyülekezet fennállása 300. évének a jubileuma kellett, hogy kövesse. Mi az egyik szónok kívánságával zárjuk: Az összhangzatos harangozás legyen mindig szimbóluma az élet harmóniájának minden soproni számára, s minden időkre hangozzék: Elismerés a Mesternek! Elismerés az áldozatkész hitbuzgalomnak, aki nem faggatódzik hitfelekezet iránt, ott ahol a
testvéri egyetértésen múlik a nagyszerű alkotás. Dicsőség a magasságos Istennek!"
A korabeli fényképfelvételen a harangszentelési ünnepség egy pillanata látható.
A harangokról további érdekességeket olvashatnak honlapunkon, ebben a bejegyzésben.
