Mesélő házak - A Móricz Zsigmond utca 2. és a soproni bor

Hát lássuk, hogy függ össze, milyen kusza szövevényes múltbeli utazás köti egybe ezt a két fogalmat dolgot.

A soproni szőlész-borász gazdáknak soha nem volt könnyű az élete. Párom mellett személyesen is megélhettem ezt. Láttam, hogy az ő munkájuk szakmai tudásra, elhivatottságra, a természet tiszteletére és hitre épülő hivatás. Sok öröm és siker mellett kiszolgáltatottságot is át kell vészelniük. Hisz eredményük függ a fogyasztói szokások változásától, a termelői költségek növekedésétől, a konkurenciától, az időjárás szeszélyétől és a történelem forgatagától. A mai helyzet sem egyszerű, egyre több finom, ízes, értékes nedű marad a hordókban. Egyre nehezebb az értékesítés.

Én a történelem, a múló idő sodrából szemlélem az eseményeket. Kedves gazdák, hogy valami vigasztalót mondjak, elmesélem, hogy a 18. század közepén is volt már gond, nehézzé vált a boreladás. Akkor a történelem tenyerelt bele az addig virágzó soproni borkereskedelembe.

1740-ben az ifjú Mária Terézia királynő trónra kerülése során háborúba keveredett a poroszokkal; koronáért, hatalomért, területekért folyt a küzdelem. A hosszú és pusztító csatározások eredményeként Ausztria elvesztette Sziléziát. Sziléziát, a számunkra egyik legfontosabb felvevő piacot. Így azután jelentős bormennyiség pihent reménytelenül a pincék mélyén.

Elkeserítő helyzet. De akkor is voltak beletörődni képtelen emberek, akik harcba indultak a diplomácia, az üzleti élet területén az új piacokért.

És itt kapcsolódik történetünkbe a Móricz Zsigmond utca 2.számú ház, mert ennek gazdag és elszánt tulajdonosa Edlinger Vilmos sikeres borkereskedő volt. Vagány, rámenős ügyes, elszánt és néha felelőtlen férfiú, akinek az idáig minden ügylete gyümölcsöző volt. Ha ma megállunk a ház előtt és felnézünk a kopott, vedlett, elhanyagolt lepusztult falakra, a szomorú, dohszagú kapualjra vagy a mállott falú lépcsőházra … hát nehéz elképzelni, hogy ez az épület az 1700-as években ragyogó, elegáns palota volt.

Pedig hivatalos leírás maradt róla az Esterházyak számára készített feljegyzésben és egy 1768-ban felvett vagyonbecslésben. Csak néhány részletet említek: olasz stílusban épült, szobrokkal, vázákkal kariatidákkal díszített fényes palota, kapuzatát kőoszlopok, szobrok ékesítették. A főlépcső mentén hét fülkeszobor. 13 hatalmas helyiség, egy díszterem és 9 szoba. A parketta diófa berakásos. A szobák falát márványozott lambéria, színes brokát és értékes festmények díszítették. Minden teremben aranyozott kályhák és pompás tükrök voltak. A mennyezet freskóit pedig az akkori idők leghíresebb olasz festőművésze, Gregorio Guglielmi alkotta. A házhoz udvar és fallal körülvett kert tartozott.

A méltató dokumentációból kitűnik tehát, hogy az Edlinger-palota Sopron legnagyobb és legszebb rezidenciája volt.

Kutatóink sem tudták megállapítani, meddig tartott ez a fényűző gyönyörűség.

Edlinger sorsát viszont ismerjük. Első üzleti útjai Oroszországba vezettek, ahol a magas minőségű, ízes soproni borok okán a cári udvar kancellárja személyében hatalmas pártfogót és piacot szerzett. De a történelem szabta új határokat nem vette figyelembe, fittyet hányt a törvényekre. Útjait megrövidítendő ellenséges sziléziai területen vágott át. Persze, hogy kémkedés vádjával letartóztatták. Kancellár barátja ekkor kimentette, de ő egyre többet és többet akart markolni. Újra és újra nekiindult és egyre többször került összeütközésbe a hatóságokkal. Kémkedés, erkölcstelen élet, adósságok sora és peres ügyei jelentősen megtépázták addig fényes anyagi helyzetét és erkölcsi megbízhatóságát. Sőt 1763-as jegyzőkönyv szerint köpenyébe varrva 100 prémet csempészett haza az orosz hómezőkről. 1768-ban hitelezőit kifizetendő, csődeljárást is indítottak ellene. Berendezését elárverezték. És mi lett a csodapalotával? Eladták. Gazdái sűrűn cserélődtek. 1818-tól hosszabb ideig Somogyi grófnő tulajdona lett, innen az elnevezés Somogyi-ház és a kapu felett díszelgő "S" betű. 1820-ban jelentős átalakítás során nyerte el mai alakját. 1938-ban pedig a hozzá simuló Tschurl ház lebontásakor és a Mátyás király utca megnyitása okán felszabadult az addig zárt oldala, ahová új homlokzatot varázsoltak. Ma már csak a bejárati gyönyörű fakapu őrzi a régi idők dicső fényét.

Edlinger Vilmos nem tudott ellenállni a szerzés, a gyarapodás csábításának. Nagyratörő, törvénykerülő, gátlástalan, felelőtlen ember volt? Nem tisztem ítélkezni. Azt tudjuk, hogy szinte mindenét elveszítve. 1768-ban szegényen, egyedül a helyi kórházban halt meg. De a soproni bor hírneve, becsülete és elismertsége megmaradt és az orosz piac hosszú időn át vevőnk maradt.