Téli sportok Sopronban

Hozzászólok
Az egykori Bakter korcsolyapálya, mely nevét a közeli vasúti őrházról kapta
Korcsolyázók a Bakteron
Korcsolyázó hölgy a Bakteron
Jégtáncospár
Az egykori Bakter korcsolyapálya
Csoportkép korcsolyázókról
Magda, akinek visszaemlékezései alapján az írás készült

Magda szája szélén nosztalgikus kis mosollyal emlegette mindig, hogy régen? Régen minden szebb volt, igazibb. A csillagok is fényesebben ragyogtak, tisztább volt az ég és gyengédebben sütött a nap. És megvolt a négy évszak, nem úgy, mint ma, amikor a télikabátból egyszerre a nyári ruhába ugrunk.

Micsoda telek voltak akkoriban! Istenem! Napokon át nagy pelyhekben hullott a hó, tündérbirodalommá varázsolva az ismert soproni utcákat. Hideg volt, de gyönyörű. Járhattunk síelni, korcsolyázni.

Sízni nagyon szerettem és akkor, a ’30-as években ez a szép sport még nem volt olyan költséges, mint manapság. Kellett hozzá egy sítalp, egyszerű kötéssel. Egy jó bakancs, ami nem ázott át, egy vastag igazi posztó nadrág, erről lepergett a hó. A pulóvert magunk kötöttük, hozzá sálat és kesztyűt. Ezzel aztán elvoltunk évekig, nem is gondoltunk új szerelésre. A lécek talpát mindig saját magunk vakszoltunk, attól függően milyen volt a hó. Sokszor a viaszt be is vasaltuk forró vasalóval. A Deák téren találkozott a banda, csapatokban vonultunk, mindig volt egy vezető, aki jól ismerte a terepet. A léceket a vállunkon vittük, soha nem engedtük, hogy a fiúk segítsenek. Beszélgettünk, viccelődtünk, gyorsan felértünk a Hackstock tetejére. És azután jött a csoda; suhanni a havas lejtőn, a szél belekapaszkodott a hajamba, úgy éreztem repülök. De nem csak a kijelölt pályán száguldottunk. Az ismert erdei ösvényeket is belepte a hó, így bejártuk az erdőt keresztül-kasul, egészen Brennbergig. Remek volt a friss hóban a vad nyomába járni. Hol kapaszkodtunk, hol csúsztunk, néha nagyokat estünk. De jó mulatság volt. A Muckon egy kis vendéglőben megpihentünk, ettünk és napoztunk egyet, azután hajrá! Tovább! Néha egészen az Asztalfőig mentünk. De ez már jó nagy túra volt.

Ha ügyesek voltunk és korábban érkeztünk haza, akkor a hegy alján megbúvó kedves kis turistaházban, a Hatvan-házban még megittunk egy csésze jó meleg teát és úgy bakancsosan, pulóveresen táncra is perdültünk.

Hazafelé azután egészen a Deák téri időjelző házikóig lecsúszhattunk, és csak itt kellett lecsatolnunk. Tehettük, mert akkor alig járt autó az utakon.

Ha a délutáni elfoglaltságunk olyan volt, hogy sítúrára nem futotta, akkor korcsolyázni mentünk.

|1|

|2|

Akkoriban három jégpálya is volt a városban. A Nándor fasori Bakter, mi ide jártunk, a Papréti és egy a Vasutas Sportpályán. Én már hatéves koromtól korcsolyáztam édesanyám vagy Ómama felügyelete alatt. A Bakter volt a legközelebb hozzánk. A Nándor fasori új kerítés kapuján kellett bemenni, középen egy előcsarnok, jobbra balra egy-egy csatolóhelyiség volt. Szegény gardémnek nem volt ez nagy élvezet, mert még én boldogan siklottam körbe-körbe, ő fagyoskodhatott a pálya szélén. 1931-ben kibővítették az épületet, kialakítottak egy melegedő részt is, de elkéstek, hisz ekkor,14 évesen felügyelet nélkül, barátnőkkel és gavallérokkal jártam le a pályára.

|3|

|4|

Ekkor vált számomra igazán élvezetessé a korcsolyaélet, őrizet nélkül jöhettem és megjelentek a gavallérok. Már nem csak róttuk a köröket egymás után, hanem az udvarló karján libegtünk, akár a bálban. Mire én végre nagylány lettem a korcsolyapálya világítása és a zeneszolgáltatás is korszerűbbé vált, mintha csak nekem szánták volna ajándékba. A pálya fölött kifeszített huzalokra szerelt izzólámpák ontották a fényt, így már este nyolcig lehetett korizni. A muzsikát pedig az öreg géporgona helyett korszerű megafon szolgáltatta. Szólt a zene, mi körbe-körbe bógniztunk, keringőztünk, akár egy estélyen. A varázslat már a csatolóhelységben kezdődött: magas szárú cipőnkre ugyanis kulccsal kellett felkurblizni a korit, és nagy kitüntetésnek számított, ha valakinek ezt megengedtük. Már nem csak pulóverben és szoknyában keringtünk. Fontos volt, hogy itt is kövessük a divatot, persze ugyanúgy, mint a báli ruhánkat, ezt is magunk varrtuk. Legbüszkébb erre a meggypiros bársony ruhámra voltam, melyet szürke prém szegélyezett. Ezt a soproni híres korcsolya bajnoknő, Horváth Vera kűrruhájáról koppintottam.

|5|

|6|

Gyönyörű szerelmek szövődtek itt. Hétköznap szinte egymáshoz sem szólhattunk, itt meg bógnizás közben átkarolt ő. A lélegzetem is elállt, féltem, hogy elcsúszom, de udvarlóm erős karja biztosan tartott. Mi barátnők figyeltük egymást, számon tartottuk, kit hányszor kérnek le, ki-kivel hány kört futott. Boldog fáradtság járta át testem lelkem. De még nem volt vége a gyönyörű bűvöletnek; jött a hazakísérés. Ennek külön izgalma volt, mert nekünk orsolyásoknak nem volt szabad az utcán sem fiúkkal járkálni. Siettünk, úgy tettünk, mint aki nem figyel az édes szavakra, de csak annyira kapkodtuk a lábainkat, hogy a fiatalember le ne maradjon. Féltünk, mert mindig akadtak irigyek, akik bemondták az ember lányát és akkor jött a szidás, büntetés, még a magaviseleti jegyünket is lerontották. Szép varázs, igaz mese. Ma már hó sincs.

|7|

Farkas Lajosné, született Taby Magdolna (1917-2012)
Magdi néni, aki szinte egy évszázadon át élte Sopron mindennapjait - 1917 nyara óta 95 évesen bekövetkezett haláláig. Itt nőtt fel, tanult, lett szerelmes, asszony, anya. Felnevelt négy gyereket és közel 40 éven át tanította, nevelte a város nebulóit is. 1950-ben kapott végleges állást előbb a Halász utcai iskolában, majd az ’50-es évek végétől a Petőfi téren. 1972-es nyugdíjazása után még, testi-lelki erővel bírva, 15 éven át tovább okította, képezte, szerette a jövő nemzedékét régi fészkében a Petőfi téri suliban. Az utolsó pedagógus-éveit pedig a Jereváni fehér iskolában töltötte. És közben átélt forradalmat, háborút, a nyomasztó ’50-es éveket. Megélt örömöt, bánatot, félelmet, barátságot, csalódást; léte együtt lüktetett szeretett városával.

***

Forrás:

  • Magda visszaemlékezései
  • Schneider Lipót: Sopron város fejlesztésének egyes kérdései /Sportlétesítmények. / Megszűnt jégpályák. S.Sz.:1981/2.
  • Schneider Lipót: A Soproni Korcsolyázó Egylet (1872–1951) S.Sz.:1978/ 1,2.
  • Szita Szabolcs: Sopron sportéletének újjáéledése a felszabadulás után S.Sz:1977/ 1.

/Az archív fotókat a Soproni Múzeum bocsátotta a szerző rendelkezésére, az utolsó felvétel Magda archívumából való.- A szerk./
/A Kapcsolódó bejegyzés alatt található linken az első fotón látható épület története olvasható. Ugyanitt Mühl Nándor 1941-ben a Bakteron készült filmje is megtekinthető.- A szerk./

Fotók készítői: 
A történet kezdete és vége: 
1930-as évek
Kapcsolódó irodalom: 
Szerző: 
Farkasné Bárczy Éva
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Farkasné Bárczy Éva
A bejegyzés létrehozása: 2017. május 24.

Hozzászólások

Németh György képe

A háború előtt még én is jártam a "Bakter"-ra. Akkor tanultam nem csak korcsolyázni, de olvasni is. A pálya szép kovácsoltvas kapuja felett, szintén kovácsolt betűkből a "Soproni Korcsolyázó Egyesület"felirat volt látható, nagyon büszke voltam magamra, hogy ki tudtam betűzni. Ez az első alkalommal történt, de sajnos otthon felejtettem a "korcsolya kulcsot", majdnem pityeregve indultam vissza a Hátulsó utcába, de szerencsére a szomszéd kislány,- nekem akkor nagylány t.i.10 éves volt -kölcsönadta a sajátját.Hálából én is segítettem (segíthettem?) az ő korcsolyáját felcsavarozni. Az egyik hétvégén jelmezes korcsolya estet hirdettek, mindenféle mókás jelmezzel, nagy élmény volt. Nekem a "Milimári"-nak öltözött, bohóckodó, korcsolyázni nagyon tudó fiatalember tetszett, akit sajnos megnevezni már nem tudok, pedig valaha tudtam a nevét, nagyon ismert figura volt . Még egy érdekesség: az Erzsébet utca-Széchenyi tér sarkán, ahol ma is cukrászda van, volt az akkor is divatos "Olasz" cukrászda. Ha volt jég a Bakteron, ennek az ajtaja mellett egy jellegzetes mintájú zászló volt kitűzve. Iskola után megnéztük, ha kinn a zászló akkor délután megyünk. Sajnos volt rá példa, hogy mire leckeirás után elindulhattam bevették a zászlót.....

Kótai Mónika - szerkesztő képe

Nagyon kedves történet, köszönöm, hogy leírta!

Horváth Péter Pál képe

Honnan kapta a nevét a pálya?