Bérház a Lackner Kristóf utcában

Hozzászólok
Bérház a Lackner Kristóf utcában
Lackner Kristóf tiszteletére emelt emléktábla az épület homlokzatán

A Magyar Építőművészet 1944. októberi száma Bérház a Lackner Kristóf utcában című rövid közlésében számol be Sopron új, modern társasházáról, mely 1942-ben épült Hárs György és Winkler Oszkár tervei alapján az egykori Arany Réce fogadónak is otthont adó épület elbontása után. A bérház Lackner Kristóf utcai homlokzatán Sopron városa 1943-ban az utca névadójának emlékére domborművet helyezett el, Szakál Ernő alkotásán a jeles polgármester által 1610 körül készített városképen is látható felirat - "Turris et fortitudo mea Deus", azaz "Tornyom és erősségem az Isten" - mellett a következő sorok olvashatók: "Dr. Lackner Kristóf polgármester az XVII. sz. elején a katona elszántságával, az államférfiú bölcsességével háborúk pusztításától védte meg szülővárosát, érdemeit hirdeti ez az emlékmű ezen a házon, amelyet nagy fiának egykori majorja mellett építtetett 1943-ban Sopron városa."

A II. világháború után, 1947-ben a saroküzletben nyílt meg a Megyei Idegenforgalmi Hivatal soproni kirendeltsége, melynek működése a környéket élettel töltötte meg, amihez hozzájárult az is, hogy az új buszpályaudvar 1966-os átadásáig az épülettel szemben, az Ógabona téren működött a pályaudvar.

A képek forrása a már említett Magyar Építőművészet című folyóirat 1944. októberi száma.

Lackner Kristóf emlékét egykori lakóházán is őrzi emléktábla, melyet ebben a bejegyzésünkben nézhetnek meg.

Az emléktáblák mindig egy tartalmas életút mementói az utókor számára, azért hogy emlékezzenek eleikre, akik kimagasló teljesítményt nyújtottak az élet valamely területén. Legtöbbször hajlamosak vagyunk elsétálni ezek mellett a táblák mellett, anélkül, hogy jelentőségükbe belegondolnánk. Megszokja őket a szemünk, hozzátartoznak egy-egy épület arculatához. Pedig sokszor amellett, hogy emlékeztetnek, komoly művészi értéket is képviselnek, nem egyszer jeles alkotóművészek műremekei. A Sopron anno-n a régi felvételek mellett megjelenő jelenkori emléktábla fotókkal szeretnénk ráirányítani a figyelmet a házfalakon velünk élő történelemre. Bízunk benne, hogy ha legközelebb egy itt bemutatott tábla előtt visz el az útjuk, megállnak majd egy pillanatnyi időutazásra és képzeletben - vagy akár valóságosan is - fejet hajtanak azok előtt az egykori soproniak előtt, akik nélkül a mi mai Sopronunk nem lehetne olyan, amilyennek ismerjük.

Kép típusa: 
Kép keletkezési ideje: 
1944
Forrás: 

Magyar Építőművészet 1944. október

Szerző: 
Kép keletkezésének éve: 
1944
Térkép nézetbe kerül: 
Nem kerül térképre
Turista térképre kerül: 
Nem kerül turista térképre
A bejegyzés szerzőjének életrajza: Kótai Mónika
A bejegyzés létrehozása: 2020. március 8.